Turisztikai ügynökség: túlszárnyalta a 2022-es évet a turizmus tavaly
Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is – ismertette az előzetes adatok alapján tartott évértékelő sajtótájékoztatón Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke csütörtökön Budapesten.

Mindenhol több volt a vendégéjszaka
Kiemelte: tavaly csaknem 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben nőttek. A magyar szálláshely-szolgáltatók 2022-höz képest 1 millió 300 ezerrel több vendégéjszakát regisztráltak, ami azért rendkívüli eredmény, mert a számítások szerint a nemzetközi konfliktusok egymillióval csökkentették a vendégéjszakák számát – mutatott rá.
Ismertetése szerint a szálláshelyek összbevétele elérte a 860 milliárd forintot, 23 százalékkal volt magasabb, mint 2022-ben. A vendéglátóhelyeken 18 százalékkal többet, 1780 milliárd forintot költöttek el tavaly a vendégek.
A sikeres 2023-as évet követően idén várhatóan tartós növekedési pályára áll a turizmus – emelte ki Guller Zoltán.
Kitért arra, hogy a Turisztikai Világszervezet napokban kiadott jelentése szerint Magyarországon a globális átlagnál magasabb a visszaépülés üteme, ami támogatja a gazdasági növekedés helyreállítását is.
Guller Zoltán elmondta: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az eredmény elsősorban a nemzetközi beutazóforgalom jelentős élénkülésének volt köszönhető, ugyanis külföldről 18 százalékkal több, 7,1 millió vendég érkezett. Különösen impozáns volt a főváros vendégforgalmának erősödése, hiszen tavaly a magyarországi külföldi szálláshelyi forgalom 59 százalékát, 11,7 millió vendégéjszakát regisztrálták Budapesten, ami markáns, 19 százalékos többletet jelent 2022-höz képest.
A legnépszerűbb belföldi turisztikai térség, a Balaton eredménye végül nemcsak a nyári főszezonban sikerült kiválóra, hanem az egész éves, 3 milliós vendégszáma is 9 százalékkal meghaladta a 2019-es rekordév eredményét – mondta. Hozzátette: a Balaton népszerűségét jellemzi, hogy minden lakosra nyolc vendég jutott a nyári időszakban. Az eredményekhez a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártya is nagymértékben hozzájárult, mert 2023-ban nemcsak a feltöltések 445 milliárd forintos értékkel, hanem a költések is történelmi csúcsot döntöttek, 449 milliárd forintot fizettek vele a felhasználók.
Könnyid László az MTÜ vezérigazgatója elmondta: idén a nemzetközi trendekkel összhangban várható a pandémia előtti beutazóforgalom teljes visszarendeződése. Várakozásaik szerint 2024-re reális cél a 43 millió vendégéjszaka elérése.
Az MTÜ célja, hogy 2030-ig 20 millió vendég évi 50 millió vendégéjszakát töltsön el Magyarországon, az ágazat pedig legalább 16 százalékkal járuljon hozzá a GDP-hez.
Kapcsolódó cikkeink
A világsztárok a hangulat mellett a turizmust is felpörgették
Világsztárok adták egymásnak a színpadot Budapest megakoncert-helyszínein az elmúlt héten.…
Tovább olvasom >Vitályos Eszter: a turizmus Magyarország egyik húzóágazata
A turizmus Magyarország egyik húzóágazata, jelenleg Magyarországon több mint 400…
Tovább olvasom >Nemzetközi felmérés: rekordmagas az utazási kedv Európában a globális feszültségek ellenére is
Az éghajlatváltozás, a globális bizonytalanságok és a geopolitikai zavarok ellenére…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >