Turisztikai ügynökség: rekordszámú nevezés a Virágos Magyarország versenyen
Idén rekordszámú nevezést regisztráltak a Virágos Magyarország versenyen: 349 település – közöttük 33 határon túli magyar közösség – összesen 452 pályázattal nevezett be a június 15-én zárult megmérettetésre. A rövidesen induló, több mint 150 kertész- és tájépítész szakember közreműködésével zajló zsűrizést követően az őszi, ünnepélyes díjátadón derül ki, hogy mely közösségek kapják az elismeréseket – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
Felidézték, hogy az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyében évről-évre egyre több települési önkormányzat mutatja meg az ország nyilvánosságának és a szakmai szervezetek képviselőinek megszépült közterületeit, gondozott zöldfelületeit. A növekedésnek csak a pandémia szabott gátat: az elmúlt két évben nem volt lehetőség a versenyt a hagyományos módon megrendezni. Idén azonban a Virágos Magyarország visszatért hagyományaihoz, és újra 5 települési kategóriában – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig – várták a pályázatokat, melyeket személyes látogatás során értékel majd a szakmai zsűri.
A városok és falvak rövidesen induló értékelésében több mint 150 önkormányzati kertész- és tájépítészmérnök, város- és falugondnok szakember vesz részt, valamint a turisztikai szempontú értékelésbe a Tourinform irodák munkatársai is bekapcsolódnak. Idén több mint 10 millió forint értékben osztanak ki kertészeti utalványokat, emellett a szervezőbizottsági tagokat delegáló minisztériumok és szakmai szervezetek díjai, valamint a szponzori díjak is gazdát keresnek – közel 50 díj gazdagítja majd a településeket. Minden közösség elismerő oklevelet és a települési zöldfelületgazdálkodást részletesen kiértékelő szakértői véleményt kap.
A verseny győztesei közül kerülnek ki azok a hazai települések is, amelyek 2024-ben az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe) képviselik majd Magyarországot, ahogy idén júniusban Veresegyház, Orfű és Székesfehérvár – közölte az MTÜ. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >