Turisztikai ügynökség: országosan és a Balatonnál is erős forgalmat és bevételt hozott a hétvége
Augusztus 11-13. között a vendégéjszakaszám 9 százalékkal haladta meg az előző hétvégit, a forgalom pedig ezekben a napokban felülmúlta az egy évvel korábbi adatokat is a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.

A legtöbben Lengyelországból, Németországból, Csehországból és Romániából érkeztek
Ismertették, mintegy 400 ezer turista, csaknem 700 ezer vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, az utazók több mint fele belföldi látogató volt. A Balatonnál nyaraló belföldi és külföldi turisták száma szintén nőtt a megelőző hétvégéhez viszonyítva. A megemelkedett vendégforgalommal együtt pedig a szálláshelyek bevételei is 9 százalékkal 12 milliárd forintra, a vendéglátó-üzleteké 12 százalékkal 22 milliárd forintra emelkedtek az egy héttel korábbiakhoz képest.
A hétvégén az országos vendégforgalom 57 százalékát a hazai utazók adták; augusztus 11-13. között országszerte 5 százalékkal több belföldi vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyeken az előző hétvégéhez képest, majdnem ugyanannyit, mint tavaly ilyenkor. A legtöbben Budapestről és Pest vármegyéből érkeztek a vidéki tájakra.
Az MTÜ közölte, hogy a külföldi vendégforgalom is jól teljesített: a nemzetközi turisták a tavalyi hasonló hétvégéhez képest 4 százalékkal, a megelőző hétvégéhez viszonyítva pedig 16 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken. Közülük a legtöbben Lengyelországból, Németországból, Csehországból és Romániából érkeztek.
Azt írták, az igazi augusztusi hétvége sokakat csábított a Balatonhoz is. Az előző hétvégéhez képest a magyar tengernél 4 százalékkal több belföldi és 9 százalékkal több külföldi látogató szállt meg. Nemcsak több szállóvendéget hozott a kánikula, hanem jelentősen, 37 százalékkal nőtt az egynapos látogatások száma is az előző hétvégével összevetve. Népszerű úticél volt a napsütéses Balaton. A legidősebb vendég, egy magyar, 100 éves hölgy volt, ő Fonyódon szállt meg – emelték ki.
Az MTÜ hozzátette, hogy Budapestet ezekben a napokban is megtöltötték a turisták. Az előző hétvégéhez képest csaknem 15 százalékkal több turista éjszakázott a magyar fővárosban, a magyar vendégek mellett a legtöbben Hollandiából, Olaszországból, Németországból és az Egyesült Királyságból érkeztek.
A hétvége legnépszerűbb úti céljai a siófoki Aranypart szabadstrandja, a Tatai Öregtó, valamint a Parlament környéke volt a mobilcella adatok szerint, de szintén sokan keresték fel a Sóstó környékét Nyíregyházán, Vác főterét, a hajdúszoboszlói gyógyfürdőt és környékét, Sopron belvárosát, az esztergomi bazilikát, valamint Pécsen a Széchenyi teret – írták.
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: a magyar utazóknak az idén nyáron a Balaton, apartman és két éjszaka a sláger
Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási…
Tovább olvasom >Árzuhanás a paradicsomválasztékban és bőséges jégkrémkínálat a PENNY-ben
A nyár beköszöntével a PENNY szezonális termékekkel és árcsökkentésekkel várja…
Tovább olvasom >Duna House: a balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak
A balatoni nyaralók mára második otthonként funkcionálnak, aminek következtében nemcsak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >