Turisztikai ügynökség: meg kell duplázni a turisztikai szektor átlagjövedelmét
Meg kell duplázni a jövő évben a turisztikai szektorban elérhető átlagjövedelmet, ami nettó 103 ezer forint volt 2015-ben – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy szakmai konferencián Budapesten.
Guller Zoltán a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által szervezett Turizmus konferencián rámutatott: a vállalkozók és a munkavállalók érdeke is a bérhelyzet rendezése az ágazatban, amelyet tarthatatlannak nevezett. Hiába minden fejlesztési forrás, ha nem lesz munkaerő – mondta. Végig kell gondolni, hogy az állam mit tud tenni annak érdekében, hogy ez a cél meg tudjon valósulni. Az MTÜ közös gondolkodásra hívja az ágazat szereplőit – tette hozzá.
Szavai szerint eljött az idő Magyarország számára a paradigmaváltásra, amire régóta nem volt példa a turisztikai szektorban. Mint mondta, komplex, globális átalakulásra van szükség, ami a szembenézéssel kezdődik. Hiába jön évről-évre több turista, és nő a belföldi turizmus, nyíltan beszélni kell az ágazat alapvető problémáiról, a jövedelmezőségéről, a munkaerő problémáról, és a képzési rendszer sajátosságairól – mondta. Szeretnék elérni, hogy a turisztikai szektor két év alatt megduplázza teljesítményét.
A kormányzat nyitott a jogszabályi könnyítésre, az adó-, járulék-, vagy áfacsökkentésre, eddig soha nem látott forrásokat fordít turisztikai fejlesztésre – sorolta. Ugyanakkor az ágazat szereplőitől azt várják, hogy az országmárka vagy térségi márka építéséhez járuljanak hozzá kampányfinanszírozással, illetve vegyenek részt a bérhelyzet rendezésében.
Szeretnék elérni, hogy 2018. január elsejétől valamennyi szálláshelyen olyan szoftver fusson, ami be lesz kötve az adóhatósághoz. Ennek az előkészítése zajlik – mondta.
Közölte: várhatóan ősszel bemutatják Magyarország rövid, közép-, és hosszú távú turisztikai stratégiáját.
Az egy évvel ezelőtt létrejött turisztikai ügynökségben új irányt jelentenek a térségi szintű fejlesztések, ahol koncentráltan valósul meg az élmények és szolgáltatások fejlesztése – sorolta.
Eddig nevesített kiemelt turisztikai fejlesztési térségek a Balaton, Sopron-Fertő tó térsége, a Tokaj-Felső-Tiszavidék és Nyírség. A tervek szerint ebben a fél évben Dunakanyar, Budapest, Debrecen, Tiszta-tó, és Hortobágy kiemelt fejlesztési térségek kaphatnak támogatást.
Egy korábbi kormánydöntés szerint a Balatonnál 367 milliárd forint, Sopron és térségében 60 milliárd forint, a Felső-Tisza vidékén 100 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések. A területi operatív programban (TOP) turisztikai fejlesztésekre ebben az uniós ciklusban további 102 milliárd forint áll rendelkezésre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >K&H: kopogtat a vakáció, irány a nagyvilág!
A nyári külföldi utazások sok középiskolás számára az első igazi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >