Turisztikai ügynökség: már egyeztetnek a 2019-es nagyrendezvényekről
Számos nagyrendezvényt tartanak 2019-ben is Magyarországon, a jövő évi rendezvények, fesztiválok koordinációja elkezdődött – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet rendezvénykoordinációs központja megbeszélését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Kiemelte: a turizmus minden mutatója kiemelkedő növekedést mutat Magyarországon, az idei év is rekordév lesz, az ország 2010. óta másfélszer több turistát fogadott. Budapest telítettsége indokolja a szakmai egyeztetést, a rendezvényszervezőket arra kérik, hogy a szervezés során egyeztessenek a rendezvénykoordinációs központtal – mondta, hozzátéve: ez azért fontos, hogy a város a rendezvények alatt is élhető maradjon. Bár nem kell tartani még a helyiek életminőségét veszélyeztető túlzott turistaáradattól, de foglalkozni kell vele, hogy ne is legyen. Hangsúlyozta, hogy a szervezés során kiemelten figyelembe veszik a helyiek igényeit. Országszerte több 100 rendezvényt tartanak 2019-ben, csak Budapesten közel 10 nagy futóesemény lesz – ismertette. A rendezvényekről azért is egyeztetnek, hogy azok a lehető legkevesebb fennakadást okozzák az érintett helyen élőknek, a legkevesebb lezárás legyen és az a lehető legrövidebb ideig tartson.
Lobenwein Norbert fesztiválszervező arról beszélt, hogy a koordinációs tanács létrejötte rendkívül fontos a szakma számára. Az ország nagyrendezvényei sok százezer helyi látogatót és turistát vonzanak.
Gyulai Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a rendezvényeikre közel 500 ezer ember látogat el, nagy részük külföldi. A koordináció megkönnyíti majd a rendezvényszervezők és a lakosság életét is. A változtatásokra példaként említette, hogy a Red Bull Air Race jövőre júliusban már az iskolai szünetben lesz.
Az ülésen rögzítették Budapest sport naptárát, 2019-ben Budapest Európa sport fővárosa lesz, így a sportrendezvények kiemelt hangsúlyt kapnak. Egyeztettek a településképi törvény reklámokra vonatkozó paragrafusairól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >