Turisztikai ügynökség: jól kezdte az évet a turizmus
Jól kezdte az évet a turizmus, elsősorban a külföldi vendégforgalom emelkedett, az ország tíz legjelentősebb küldőpiaca közül 8-nál növekedést regisztráltak – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva az MTI-vel.
Kiemelik: a belföldi utazási aktivitás élénkülését jelzi, hogy az év harmadik hónapjában 6,0 százalékkal több magyar vendég pihent belföldön, pedig idén sem hosszú hétvége, sem a húsvét nem esett márciusra. Fokozottan érvényes a növekedés az első negyedévre: január-márciusban 4,2 százalékkal több magyar vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött belföldi szálláshelyeken.
A vendégforgalomnál is nagyobb ütemben emelkedtek a turisztikai bevételek javát kitevő szállásdíj bevételek, ezek összege márciusban 15,8 milliárd forint volt, ami 9,3 százalékos növekedés 2016 márciusához képest – közölték. Az első negyedévben a szállásdíj bevételek 41,2 milliárd forintot értek el, 11,5 százalékkal felülmúlva a tavaly január-márciusban mért adatokat.
Az első negyedévben Magyarország TOP 10 külföldi piaca közül 8-ban növekedés volt, köztük kiemelkedő az orosz vendégéjszakák 36,9 százalékos bővülése, míg márciusban az orosz vendégéjszakák száma a korábbinál is nagyobb mértékben, 50,9 százalékkal bővült. A trendfordító tavaly október óta Magyarországon hónapról hónapra nő az orosz vendégek és vendégéjszakák száma a magyarországi szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva – írták.
Ezek a magyarországi adatok egybehangzanak a 32 nemzeti turisztikai hivatalt, köztük az MTÜ-t soraiban tudó European Travel Commission legfrissebb elemzésével, miszerint az orosz gazdaság 2017-ben a növekedés útjára léphet, és a rubel megerősödésével párhuzamosan a külföldi utazások iránti kereslet is növekedni fog – mutat rá a közlemény. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >