Turisztikai ügynökség: helyreállt a belföldi turizmus
A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Guller Zoltán emlékeztetett, a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy, másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott.
Közölte, júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után.
A vendégéjszakák száma júniusban 62 százalékkal nőtt az előző évihez képest, júliusban pedig 5,5 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon, ami 17 százalékkal magasabb az időszak korábbi rekordjánál – fejtette ki a turisztikai vezető.
Guller Zoltán elmondta, a balatoni szálláshelyeken júniusban mintegy 10 milliárd forintot költöttek a vendégek, ami a tavalyi érték kétszerese.
Júliusban ez a szám az előzetes becslés szerint 25,5 milliárd forint, ami 35 százalékos növekedés – tette hozzá.
Az MTÜ vezetője megjegyezte, a foglalási hajlandóság drasztikusan megnő, ha a hőmérséklet meghaladja a 31 fokot, ilyenkor 5-6 százalékkal többen foglalnak.
Kiemelte, a koronavírus-járvány miatt semmilyen fejlesztés nem állt le, több száz milliárd forint áramlott a turizmusba, „soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat”.
A vidéki Magyarországon 35 új szálloda és panzió épül, míg 600 panzió felújítása befejeződött, eközben 14 ezer magánszálláshely vehetett fel támogatást és mintegy 60 ezer szoba újult meg – fejtette ki Guller Zoltán.
Felidézte, minden évben 114 strand kap támogatást, emellett tucatnyi vár, kastély, attrakció felújítása is zajlik.
A turisztikai ügynökség irányítója fontosnak nevezte, hogy hamarosan elindul egy 150 milliárd forintos keretösszegű pályázat a magyarországi gyógyfürdők fejlesztésére.
Aláhúzta, nincs súlyos, rendszerszintű munkaerőhiány az ágazatban a koronavírus-járvány után, ezért a helyzet várhatóan hamarosan rendeződni fog.
Hangsúlyozta, a Budapestre érkező turisták 93 százaléka volt külföldi 2019-ben, ami egy fenntarthatatlan modell.
A kormány feladata, hogy a vidéki Magyarországnak üzeneteket küldjön, hogy érdemes Budapestre eljönni. Elmondta, a fővárosba látogatásra megfelelő alkalmat kínálhatnak az augusztus 20-i fővárosi rendezvények, továbbá a pápalátogatás, valamint a vadászati világkiállítás is.
Guller Zoltán szólt arról is, hogy a Formula 1-es budapesti nagydíjon megduplázódott a külföldi turisták száma és közel egymilliárd forintot költöttek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: tovább emelkedett az online platformokon rövid távra foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Tovább emelkedett az online platformokon rövid távra foglalt vendégéjszakák száma…
Tovább olvasom >Európai Turizmus Fórum
Az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének diplomáciai eseményei között zajlott…
Tovább olvasom >MTÜ: tovább erősítik a hazai vendéglátás versenyképességét a kormány javaslatai
Tovább erősítik a hazai vendéglátás versenyképességét a kormány javaslatai a…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: szárnyal a turizmus, novemberben 17 százalékkal bővült a vendégforgalom
Újabb csúcsokat döntött a hazai turizmus 2024 novemberében: a vendégek…
Tovább olvasom >Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >A Samsung AI Hybrid Cooling technológiával rendelkező hűtőszekrényeket mutat be a CES 2025 kiállításon
A Samsung a CES® 2025 kiállításon mutatja be legújabb, AI…
Tovább olvasom >