Elfogadta a kormány a turizmusfejlesztési stratégiát
A kormány elfogadta a turizmusfejlesztési stratégiát az előző héten, azt az október 16-i Turizmus summit nemzetközi konferencián mutatják majd be – mondta Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing-kommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese szakmai konferencián kedden Budapesten.
A vezérigazgató-helyettes a Turisztikai marketing konferencia 2.0 című rendezvényen hozzátette: az MTÜ által szervezett, több mint ezer fős nemzetközi konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök nyitja majd meg.
A régió leghatékonyabb turizmusmarketingjének kialakítása a cél. Megújul a marketing eszköztár, hamarosan a kormány elé kerül a már bejelentett kiemelt desztinációk mellett újabbak kijelölése. Az MTÜ digitális stratégiájának megújítása folyamatos, a tervek között szerepel a közösségi médiában új önálló video-tartalomsorozat indítása, és megújul az MTÜ honlapja. Ennek egyik részeként új szakmai oldal indul a jövő héten – sorolta.
Bánhegyi Zsófia az Állami turizmusmarketing új utakon című előadásában a kiemelt feladatok között említette, hogy a célcsoportok pontos ismeretével értékesítést támogató kampányt folytassanak. Jövőre nemzetközi kampány is indul, ahol a külföldiek hosszabb tartózkodásának és a magasabb költésük elérése a cél. A vidéki úti célok népszerűsítése is a feladatok között szerepel, 2018-ban az egészségturizmusra és a gyógyturizmusra fókuszáló kampányt indítanak. Közölte azt is, hogy létrehozzák a desztinációs márkagondnokságokat, az új országos szervezet létrehozására 4 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre.
A turisztikai ágazatot a piaci szereplők dominálják, a szektor kiemelkedő teljesítménye az ő munkájuk eredménye, de az államnak is vannak feladatai: a marketing promóció, az ország népszerűsítése a szereplőkkel együttműködésben – húzta alá.
Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: ez már a második turisztikai marketing konferencia, amelyet a Profession Publishing Hungary Kft.-vel közösen rendez meg a BFTK. A konferencia fontos üzenete, hogy Budapest jól látható, jól megfogalmazható, biztonságos városként, vendégbarát úti célként épüljön be a köztudatba, és ezt az értéket óvni kell, közösen – mondta. A BFTK feladata a tartalomgyártás és értékgondozással együtt a Budapest turisztikai márka gondozása, és ezzel összhangban felismerése, kezelése a problémáknak, a vendég fogadása, tájékoztatása, a város eseményeinek, értékeinek kommunikációja itthon és a nagyvilágban – sorolta.
Rámutatott: a feladat nélkülözhetetlen feltétele a marketing területen az új tudás felvétele, a korszerűség, és az egyéni kreativitással kiegészített új fejlesztések, eszközök alkalmazása, amihez a konferencia is hozzájárul. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot
Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított…
Tovább olvasom >KSH: júniusban a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
A irodai szemeteskosarak apoteózisa – A nap videója
Láttunk már olyan automata szemeteseket – bár nem ilyen szellemes…
Tovább olvasom >Ha egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik – A nap képe
Idén ezt a fotót választottuk az évi egyetlen nem FMCG-kapcsolatú…
Tovább olvasom >