Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
Emlékeztetnek: a támogatás a második eleme a kormány által áprilisban indított, a turizmus fejlesztését és versenyképességének erősítését célzó, három pillérből álló, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási konstrukciónak.
Kiemelték: évente mintegy 2 millió vendégmegkeresést kezelnek a hazai Tourinform irodák, amelyek amellett, hogy információval szolgálnak a vendégek számára, különböző szolgáltatásokat nyújtanak, valamint kiemelt szerepet játszanak a lokális turizmusszervezésben is. A csaknem 90 irodából álló hálózat így amellett, hogy az „ország- és desztinációimázs fontos építőeleme, a hazai turisztikai intézményrendszer meghatározó szereplője és támogatója is” – fogalmazott az MTÜ.
A közlemény szerint a Tourinformok fejlesztését már az elmúlt években elkezdte az MTÜ, eddig összesen 32 iroda újulhatott meg, mintegy 670 millió forint értékben. Ez a munka folytatódhat most a kormány 1 milliárd forintos támogatásának köszönhetően. A pályázaton a Tourinform névhasználati szerződéssel rendelkező irodák fenntartói indulhatnak, az elnyert támogatásokat pedig a Tourinformok, vagy azok információs pontjainak infrastrukturális fejlesztésére, az irodák költözéséhez kapcsolódó fejlesztésekre, továbbá eszközbeszerzésre és szolgáltatásbővítésre használhatják fel – írták.
Azok az irodák, amelyek korábban nem részesültek támogatásban belsőépítészeti, épületgépészeti, energetikai felújításokra pályázhatnak, valamint megújíthatják irodai környezetüket, akadálymentesített fogadótereket, munkaállomásokat alakíthatnak ki. A program „A” komponense várhatóan 20-25 iroda megújulását segítheti, irodánként 35 millió forint támogatásból.
Az MTÜ közlése szerint a korábbi években megújult és egységes arculattal rendelkező Tourinformok közül 10-15 iroda nyerhet pályázónként 10 millió forint támogatást „B” komponens keretében. Ez a pályázat a személyes látogatóforgalom, valamint az e-mail-es és telefonos ügyfélkezelések számának emelését támogatja. Ezek az irodák az elnyert összeget új szolgáltatások bevezetésére is fordíthatják, illetve olyan szolgáltatások kialakítására, amely a területen működő turisztikai szolgáltatókkal való kapcsolat élénkítését és a térségi keresztpromóciót segíti.
A Tourinform irodák korszerűsítésének elősegítése című programmal kapcsolatban további információk és a pályázati kiírás elérhető a kisfaludyprogram.hu online oldalon. A pályázatok leadási határideje június 14-e – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >Mol Limo: a legutóbbi három hosszú hétvégén a magyarok legnépszerűbb belföldi célpontja a Balaton volt
A hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a Balaton, a külföldieké…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >