Turisztikai ügynökség: a Red Bull Air Race jelentősen hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez
A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a versenyre kilátogató külföldi vendégek 70 százaléka kimondottan a verseny miatt érkezik Magyarországra.
Az MTÜ hangsúlyozta: a KPMG Tanácsadó Kft. tanulmánya szerint a magyar államháztartás a rendezvénynek köszönhetően körülbelül 13 milliárd forint adóbevételhez jut, Magyarország GDP-jéhez mintegy 20 milliárd forinttal, a bruttó kibocsátáshoz pedig mintegy 60 milliárd forinttal járul hozzá az esemény.
A világbajnoki futam televíziós közvetítéseit több mint 17 millió néző látja világszerte. Mivel a rendezvény Budapest szívében, annak egyik legszebb részén zajlik, a közvetítésekben látogatásra érdemes úti célként mutatják be fővárost. Az országmárka építésén túl a Red Bull Air Race versenyszéria médiaértéke eléri a 15 millió eurót – áll a közleményben.
Az idén június 23-án és 24-én rendezik a műrepülő világbajnoki sorozat budapesti viadalát, amely az idei vb negyedik állomása. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH Elemzési Centrum: szárnyal a magyar turizmus – a szállodapiacon további növekedés várható
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kényelmesebb fizetési lehetőség és új funkciók érkeznek a BudapestGO-ba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: decemberi SZÉP kártya toplista: idén trendforduló várható?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >December 23. után is lehet bubizni a fővárosban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
