Turisztikai fejlesztések a Zemplénben – 1,6 milliárd forintból
Az 1,6 milliárd forintos Zemplén Project a Sátoraljaújhelyi Hegyköz kistérség idegenforgalmi vonzerejét kívánja növelni, elsősorban a meglevő turisztikai látványosságok fejlesztésével.
Horváth Jenő konzorciumvezető a program keretében szükségesnek tartja az országos vonzerővel bíró nevezetességek – a füzérradványi Károlyi-kastély, a füzéri vár, a pálházi erdei vasút, Hollóháza (porcelánmúzeum), a Nagy-Milic Natúrpark – fejlesztését.
A pályázat benyújtását megalapozó főbb statisztikai adatok szerint a Sátoraljaújhelyi Hegyköz kistérségben a turisztikai vonzerőket látogatók száma 2008-ban mintegy 250 ezer volt, vendégéjszakát 2007-ben 80 ezer turista vett igénybe, a szálláshely-kapacitások száma pedig ugyanebben az évben összesen 2965 volt.
A fejlesztés keretei között látogatóközpont épül Hollóházán és Füzérkajatán, történeti parkot alakítanak ki Pusztafaluban, részlegesen rekonstruálják a füzéri várat és a füzérradványi kastélyt, kilátó épül Pálházán és Hollóházán, továbbá ökoturisztikai fejlesztésekre is sor kerül – írja az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >