A turisztikai ágazatban is központ akar lenni Debrecen
A turisztikai ágazatban is a keleti régió központja akar lenni Debrecen – mondta a 27. debreceni utazási vásár megnyitóján a város alpolgármestere.
Széles Diána hozzátette: ebben az évben számos olyan turisztikai beruházást valósítanak meg, illetve kezdenek el, amelyek vonzóbbá teszik a várost. Az MTI érdeklődésére ismertette: a bontási munkálatokkal elkezdődik az új nagyerdei strandfürdő és a főpályaudvar építése. Több kerékpárút is épül majd, valamint az állatkert fejlesztéséhez is hozzákezdenek.
Debrecenben tavaly 387 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták, ami az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékos emelkedés – mondta. Kiugróan magas, 26 százalékos volt a növekedés a külföldi vendégéjszakák számában: a más országokból érkezett turisták 132 ezer vendégéjszakát töltöttek el Debrecenben.
A nemzetközi repülőtér forgalma is folyamatosan emelkedik: 2016-ban 285 ezer utas használta a repteret, ami 65 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az alpolgármester elmondta azt is: jól haladnak az előkészületek annak érdekében, hogy Debrecen kiemelt turisztikai régió legyen, és amennyiben a terveket a kormány jóváhagyja, újabb források nyílhatnak majd meg a térség turizmusának fejlesztésére. A vasárnapig tartó debreceni utazási vásáron több mint 90 kiállító – utazási irodák, wellness központok – mutatják be kínálatukat. Az idei esemény díszvendége Tunézia. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nemzetközi felmérés: rekordmagas az utazási kedv Európában a globális feszültségek ellenére is
Az éghajlatváltozás, a globális bizonytalanságok és a geopolitikai zavarok ellenére…
Tovább olvasom >Pénzjutalmat kapnak a Ryanair dolgozói a túlméretes csomagok kiszűréséért
Új ösztönzőrendszert vezethet be a Ryanair: a légitársaság személyzete bónuszt…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Váratlan páros: Magyar nagymama tanította rétest nyújtani a spanyol sztárséfet
Folytatódott Dani García gasztronómiai kalandozása Magyarországon. A Bibo Budapest étlapjára…
Tovább olvasom >14 év alattiak kizárva: új szabályok a budapesti gyógyfürdőkben
Újabb korlátozás lép életbe a fővárosi fürdőkben: a Rudas és…
Tovább olvasom >Így mulat egy kínai úr! – A nap videója
Ha létezik a tenger gyümölcseinek szánt paradicsom, akkor ezek az…
Tovább olvasom >