Túl gyorsan reggelizünk
A bonyolultságot nevezi meg az egészséges és változatos reggelizés elhagyásának okaként a magyarok többsége – derül ki a Kellogg’s megbízásából tavasszal készült, a hazai családok reggelizési szokásait vizsgáló országos kutatásból. Pedig fontosnak tartjuk a reggelit, csak időnk nincs rá; a családban élő fiatal felnőttek 30 százaléka ki is hagyja a nap első főétkezését. Ehhez képest kétszer akkora azok tábora, akik egyszerűen nem éhesek, és ezért nem reggeliznek. Azonban akik rendszeresen teszik, azokat sem kíméli az időhiány, a legtöbb felnőtt ugyanis csupán 5–15 percet szán a reggelijére, ezzel szemben a megkérdezettek többsége szerint az ideális reggeli hossza 15–30 perc volna.
Leggyakrabban szendvics kerül a reggelizőasztalra, de népszerűek a tojásételek és a péksütemények is, müzlit, gabonapelyheket vagy zabkását pedig minden negyedik megkérdezett fogyaszt rendszeresen. 10-ből 8 felnőtt szeretne egészségesebben, változatosabban reggelizni, illetve egészségesebb, változatosabb reggelit kínálni családjának. Ez azonban nem tűnik könnyű feladatnak, hiszen a felnőttek több mint fele véli úgy, hogy bonyolult az egyszerre változatos és finom reggelik elkészítése. //
Kapcsolódó cikkeink
A gyümölcsnap nem gyógyít és nem tart meg – ezért nem működik a legtöbb vállalati well-being program
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nincsenek egészségtelen élelmiszerek, csak rosszul megválasztott mennyiségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Cukorbetegség: a megelőzés kulcsa az „okos” szénhidrát és a rost – friss összefoglalót adott ki az MDOSZ
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordot döntött Spanyolországban a külföldi turisták száma 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy Márton: ismét történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

