Tudatosabban étkezünk, mint 5 éve
A hazai lakosság fogyasztói szokásainak változása az egészséges és tudatos életmód irányába mutat, ugyanis a megkérdezettek azt állítják, hogy 2013-hoz képest több zöldséget, gyümölcsöt és hazai élelmiszert fogyasztanak. Élelmiszer vásárlása esetén a minőség, az ár-érték arány és a származási hely a három legfontosabb tényező a kutatásban részt vevők szerint – derül ki a K&H felméréséből.
– A reprezentatív, 600 fő megkérdezésével történt lakossági kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy jelenleg milyen tényezőket vesznek figyelembe az emberek az elfogyasztott élelmiszereknél, valamint hogy hogyan változtak étkezési szokásaik az elmúlt 5 évben. Hiszen az élelmiszeripari beruházások tervezésekor érdemes tisztában lenni a fogyasztói szokásokkal – ismertette a kutatás irányait Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési Főosztály vezetője.
A K&H kutatásából kiderül, hogy bevallásuk szerint élelmiszer vásárlásakor elsősorban a minőségre és az ár-érték arányra figyelnek oda a megkérdezett fogyasztók. Emellett az étel származási helye, szavatossági ideje és a hazai alapanyag-felhasználás is fontos számukra, miközben az adott élelmiszer jól csengő márkaneve és szép csomagolása sokkal kevésbé meghatározó, állítják.
– Az egyre tudatosabb és egészségesebb étkezés irányába mozdultak el a fogyasztói szokások, a fogyasztói gondolkodás. A megkérdezettek válaszai alapján ugyanis az látható, hogy az 5 évvel korábbi értékhez képest több zöldség és gyümölcs kerülhetett az asztalra, miközben jelentősen mérséklődött a készételek vásárlása és a gyorséttermek látogatása – mondta el a szakember.
A tejtermékek és húsok az elmúlt öt évben is fontos részét képezték a fogyasztásnak, a jövőben azonban még nagyobb szerepük lehet a mindennapi étkezések során: szakértők szerint a következő évtizedekben jelentős étrendváltozás következhet be a magas hozzáadott értékű élelmiszerek javára. Ez azt jelenti, hogy erőteljes növekedés várható a hús és a tejtermékek fogyasztásában. //
Kapcsolódó cikkeink
K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Enyhülő inflációs nyomással és csökkenő közterhekkel számolnak a nagyvállalatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így dolgozik együtt ember és AI – a mesterséges intelligencia forradalma a munkahelyeken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
