Trükköznek az állami támogatással
Közönséges átverésnek tartja az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, hogy több olyan online pénztárgépet forgalmazó cég is van, amely a kassza vételárának kifizetésekor elkéri az állami támogatás ötvenezer forintos összegét is a kereskedőktől. A jogszabály szerint eleve a kedvezményes áron kellene átadni a kasszát – írja a Magyar Nemzet.
Súlyos szabálytalanságot követ el az a pénztárgépes cég, amely a megítélt állami támogatást nem vonja le a kassza vételárából, hanem a teljes összeget kifizetteti a kereskedővel, mondván, majd akkor fizetik vissza, ha megkapják az adóhivataltól a támogatást.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára ezt a gyakorlatot közönséges átverésnek nevezte. A panaszok alapján a szövetség több forgalmazót figyelmeztetett már a tisztességtelen gyakorlatra, de némelyik cég ügyében a feljelentést is fontolgatják. A lap úgy tudja, egy-két esetben az is kiderült, az elektronikus pénztárgépet forgalmazó vállalkozás vezetője nem is tudott arról, hogy előre begyűjtötték az állami támogatás ötvenezer forintos összegét. Ezt a cégek azzal indokolták, hogy a visszás gyakorlatot valamelyik viszonteladójuk folytathatja.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >