Magazin: Trendek évközben
Még ki sem hevertük az év eleji trendelőrejelzéseket, már itt a következő: az Amerikai Éttermi Szövetség májusi éves nagyrendezvénye után már le is vonták a „tanulságokat”. Lássuk hát, mibe invesztálnak az ott kiállító amerikai élelmiszeripari vállalkozások, azaz mely területek felfutásának lehetünk tanúi a közeljövőben.
– Mind nagyobb teret nyer a vega; a konyhai kísérletezések iránya inkább már az, hogyan lehet a húst helyettesítő alapanyagokat egyre jobb ízűvé tenni. A vega hamburger legnépszerűbb eleme most a borsófehérje. Készül gombából szalámi, szójából jerky, azaz szárított „hús”. A vegán belül emelkedik a tengeri növények kedveltsége, a hínár megjelenik levesekben (az umami íz miatt alapléként is) és szószokban, sőt, sókat és olajokat is ízesítenek vele. Újabb ősi gabonák kerülnek az étlapra.
– Mind az átláthatóság igényéhez, mind a forgatott nyársak reneszánszához alkalmazkodnak a gíroszok és a dönerek: a korábbiaknál is több helyen készítik őket – minden hústípussal, különleges kiegészítőkkel.
– Nyers süteménytészta-termékek tucatjai kerülnek forgalomba, hódítanak a színes waffelek.
– Megjelenik a fehérjeszeletek új generációja.
– Egyre népszerűbbek az „egzotikus”, sztorival, „örökséggel” bíró ételek. Testet ölt a bioételeknél magasabban pozicionált biodinamikus ételek őrülete.
– Az alkoholmentes italok között nő a latinos ízesítésűek divatja: tamarin és guava ízek, hibiszkusszal pedig már mindkét nagy kólagyártó készít üdítőitalt.
– Megjelennek a komlókkal ízesített ciderek.
– Az ázsiai régió változó népszerűségű konyhái közül a filippínó van feljövőben. /
Kapcsolódó cikkeink
Bevezeti csomagolásán a NaviLens technológiát a Strongbow
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magas fehérjetartalom, alacsony hasznosulás – új kutatás a fehérjeszeletekről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >BioTechUSA – Crush Bar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Túl a kenyéren – Globális frontvonalak az alapélelmiszer-piacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisüzemi söreink
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Pedig először olyan jó ötletnek tűnt! – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >