Traktorvásárlást támogató programot indít a gazdák számára a román kormány
A romániai mezőgazdasági géppark megújítását célzó, új traktorok vásárlását támogató programot indít a bukaresti kormány a gazdák számára, az erre szánt 500 millió lejes (38 milliárd forint) pénzügyi keret elkülönítéséről csütörtökön fogadott el határozatot a kabinet.
Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülésen közölte: a mezőgazdasági „roncsok” lecserélését célzó programot a Környezetvédelmi Alapból (AFM) finanszírozzák, a programmal pedig a hazai traktorgyártást és a gazdákat is segítik. Az új traktor (vagy más mezőgazdasági gép) beszerzésére fordítható támogatás 20 ezer euróig terjedhet, a kérelmezők pedig – a miniszterelnök tájékoztatása szerint – „minimális bürokráciával” igényelhetik majd a támogatást.
A csütörtökön elfogadott kormányhatározat alapján a pályázási feltételeket a környezetvédelmi miniszter rendelete fogja pontosítani 30 napon belül
Laurentiu Neculaescu, az AFM elnöke az agrointel.ro portálnak szerdán előre bocsátotta: legfeljebb 55 ezer eurós traktorok beszerzését fogják támogatni és a gazdáknak önrészt is kell vállalniuk. Az állami támogatás mértéke megyénként változó lesz, ennek paramétereit pedig a versenytanács határozza majd meg. A farmereknek a traktorvásárlásra fordítható értékjegy megszerzése érdekében egy régi gépet kell majd leadniuk az ócskavastelepre. „Nem feltétlenül a régi traktort, mert az talán még hasznos lehet. Egy régi Dacia is megteszi” – magyarázta az AFM elnöke. A traktorvásárlási támogatás bevezetését a kormány még a januári gazdatüntetések idején megígérte. Akkor vállalkozásonként (farmonként) 30 ezer eurós támogatást helyezett kilátásba Mircea Fechet környezetvédelmi miniszer.
Az új „roncstraktor” programot annak a „roncsautó” programnak a mintájára hirdette meg a bukaresti kormányt, amellyel a régi, környezetszennyező autók lecserélését és forgalomból kivonását támogatja a környezetvédelmi minisztérium. A 2018 és 2022 közötti időszakban több mint 327 ezer használt személygépkocsit vontak ki a forgalomból a kormány által finanszírozott roncsautó programoknak köszönhetően. A roncsautó programban új személygépkocsik vásárlására kapnak állami támogatást azok, akik 15 évnél régebbi, de még működőképes járművet adnak le.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
87 üzletet vásárolna meg az AuGust az Ahold Delhaizetől Romániában
A romániai AuGust kényelmi üzletlánc tárgyalásokat folytat az Ahold Delhaize-vel…
Tovább olvasom >Új helyszínen várja az érdeklődőket a Nébih Farm
Decembertől megnyitotta kapuját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megújult Nébih Farm,…
Tovább olvasom >Tájékoztatót adott ki az ENAR adatok támogatáspolitikai felhasználásról az Agrárminisztérium
Az uniós forrásból finanszírozott állatalapú támogatások esetében elvárás az állatok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >