Továbbra sem okoz gondot a gyümölcsösökben az enyhe tél
A gyümölcsfák kényszernyugalmi állapotban vannak és az enyhe tél eddig nem okozott gondot a gyümölcsösökben – mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke szerdán az MTI megkeresésére.
Közölte: a kertek megfelelő állapotban vannak, ám az enyhe tél megnövelte a kórokozók nagyobb számú áttelelésének esélyét. Ezért felhívta a gazdák figyelmét, hogy a növényvédelmi munkákra a szokásosnál nagyobb gondot fordítsanak. Ezeket a teendőket a fák virágzásáig mindenképp ajánlatos elvégezni.
Beszélt arról is, hogy a gyümölcsösökben most kezdték a metszési munkálatokat, amelyek várhatóan még márciusban is tartanak majd.
Elmondta azt is, hogy szükség van a lemosó permetezésekre, amelyek szintén a fák megfelelő állapotban tartását biztosítják.
Egy hete Mártonffy Béla elmondta, a gyümölcsösöknek nem ártott a január végi, február eleji lehűlés és az ónos eső. Hozzátette, szerencsére a lehűlés kényszernyugalmi állapotban érte a gyümölcsfákat, amikor még nem indult meg a nedvkeringésük. Kedvezőnek nevezte azt is, hogy a lehűlés nem hirtelen következett be és a hőmérséklet sem csökkent extrém alacsonyra, például mínusz 15-20 Celsius-fokra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Zöldülő gasztromarketing és Z-gen
A Magyar Marketing Szövetség HoReCa & Event és Zöld Tagozat…
Tovább olvasom >Áruveszteség-csökkentő megoldás
A francia Groupement Les Mousquetaires, mely olyan márkákat képvisel, mint…
Tovább olvasom >Mit tartogat 2025 a magyar lakosság számára?
Hogyan tekintenek a magyarok az új évre? Milyen várakozásokkal vannak…
Tovább olvasom >