Továbbra is szeretjük a Legot
A Lego Csoport nettó árbevétele tavaly huszonöt százalékkal nőtt 2014-ez képest, 28,6 milliárd dán koronáról (1 dán korona 41,54 forint) 35,8 milliárd koronára emelkedett – közölte a dán óriáscég közleményben szerdán az MTI-vel.
Az adatok szerint a bevétel-növekedés – a valutaárfolyam-változások hatását leszámítva – helyi valutában 19 százalék volt 2014 hasonló időszakához viszonyítva. A csoport üzleti eredménye a 2014-es 9,7 milliárd koronáról 12,2 milliárd koronára nőtt tavaly, ami 26 százalékos növekedés.
A nettó nyereség 2015-ben 9,2 milliárd korona volt, ami 31 százalékos emelkedés a tavalyi 7 milliárd koronához képest.
Az óriáscég által foglalkoztatott munkavállalók létszáma is növekedett, a 2014 év végi 14 762-ről 2015 végére 17 294-re nőtt.
Tavaly a Lego Csoport összes piacán két számjegyű növekedést ért el, míg a hagyományos játékpiac a legtöbb országban mindössze egy számjegyű fejlődést tudott felmutatni – olvasható a közleményben. A legnagyobb piacon, az Egyesült Államokban az értékesítés kétszámjegyű mértékben nőtt, csakúgy, mint a többi fontos piacán, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Brazíliában, Kínában és Japánban.
A közlemény idézi John Goodwint, a Lego Csoport ügyvezető alelnökét és pénzügyi vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a rövid távú növekedést hosszú távú kapacitásfejlesztéssel párosították, 2015-ben a korábbi ütemben folytatódtak a beruházások a termelési és szervezeti területeken. Megfogalmazása szerint ez a következő időszakra is igaz lesz.
Beszámolt arról, hogy a cégcsoport csaknem egymilliárd koronát szán arra, hogy fenntarthatóbb műanyagot fejlesszen ki, ami a Lego-kockák gyártásához jelenleg használt, olaj alapú anyagokat váltja majd ki. A Sustainable Materials Centre elnevezésű, kutatási létesítményeket magában foglaló, körülbelül négyezer négyzetméteres központ a csoport dániai székhelyén, Billundban épül fel. Az építkezés a tervek szerint 2017-ben kezdődik, a központot 2018-ban fogják megnyitni.
A Lego Csoport 1992 óta van jelen a magyar piacon, gyára – a Lego Manufacturing Kft. – 2008 óta működik Nyíregyházán. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Spielwarenmesse: a játékpiac legjobbjait jutalmazták
A Spielwarenmesse második napja ünnepi hangulatban kezdődött, amikor hat különösen…
Tovább olvasom >Mattel saját építőkocka-márkával száll versenybe a Legóval
A Mattel bejelentette, hogy Észak-Amerikában új építőkocka-márkát dob piacra Mattel…
Tovább olvasom >Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >További cikkeink
Immár ajándékozni is tudunk a Wolt-applikáción keresztül
Új funkció a Wolton: immár ajándékozni is tudunk az applikáción…
Tovább olvasom >Valentin-napra is jó program lehet piros fényben játszani
A február sokak számára az év egyik leglehangolóbb hónapja. A…
Tovább olvasom >Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >