Továbbra is nyereséges a Sziget

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 08. 12. 12:24

Európa legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát a héten kezdődött Sziget fesztivál. A beszámolók és a látogatói adatok alapján a működtető cég sikere évek óta töretlen, még a válság sem okozott nagy törést a sikerszériában.

A tavalyi beszámoló szerint egy év alatt 12,6 százalékkal nagyobb bevételt sikerült realizálni a Sziget Kulturális Menedzser Irodának. 4,3 milliárd forint után 4,8 milliárd folyt a kasszába. Míg 2009-ben rekord látogatószámot ért el a rendezvény, 390 ezren mentek ki a Szigetre, addig 2010-ben „csak” 382 ezren, bár ezt a csökkenést némileg kompenzálta a jegyárak közel 10 ezer forintos emelése (a napijegyek 1500 forinttal lettek drágábbak).

A bevételek növekedése mellett a kiadások is nőttek, ám ezek mértéke mindössze 9,3 százalék volt. 2010-ben az egy évvel korábbihoz képest többet költöttek anyagjellegű kiadásokra, miközben a személyi jellegű ráfordítás csökkent, az alkalmazotti létszám ugyanis 67 főről 50 főre mérséklődött. A fenti változások következményeként a cég üzemi eredménye 28,1 százalékos javulást mutatott, így 258,6 millió forintot realizáltak.

Összességében a cég adózás előtti eredménye 158,8 millió forintról 251 millióra növekedett. A társasági adó megfizetését követően 231,3 millió forint adózott eredmény maradt. Ez 94 millióval több, mint 2009-ben volt.

2010-ben egyébként jelentősen megugrott a társaság saját tőkéje. Míg 2009-ben mindössze 291,1 millió forint volt, addig tavaly már 1,8 milliárd. Ennek oka, hogy tavaly év végén az Est Média (lánykori nevén Econet.hu) a Sziget csoportban lévő tulajdonrészét 26 százalékról 51 százalékra növelte.

A tavalyi év meghatározó tranzakciója volt még a Sziget Kft. életében, hogy a társaság az eddig 50 százalékos tulajdonában álló Balaton Sound és VOLT Fesztivál fennmaradó 50 százalékát is megszerezte.

Ha az elmúlt 5 év látogatói számát vizsgáljuk, akkor az idei rendezvényre is várhatóan közel 380 ezer szórakozni vágyó látogathat ki, ez pedig jelentős bevételhez juttathatja a Sziget Kulturális Menedzser Irodát. Mivel a hazai statisztikai adatok nem túl kecsegtetőek, sőt a vásárlási hajlandóság, valamint a szórakozásra költött összeg is csökken, a tehetősebb külföldi vendégeknek – elsősorban franciáknak, hollandoknak, németeknek és angoloknak – köszönhető, hogy nyereséges tud maradni a rendezvény – írja az mfor.hu.

Kapcsolódó cikkeink