Továbbra is elérhetők a Globus-márkanévű hústermékek
A legnagyobb cseh élelmiszercsoport, a Hamé július közepétől jogosult a Globus márkájú húsalapú konzervtermékek gyártására és forgalmazására – közölte a Globus.
A Globus a korábbi összforgalmának 20 százalékát kitevő húsalapú konzervtermékek gyártásának befejezése után döntött úgy, hogy pályázat útján értékesíti az ezen termékekre vonatkozó márkajogokat. A döntés értelmében a Globus márkanevű húsalapú konzervtermékek, löncs- és vagdalthúsok, szendvicskrémek és pástétomok továbbra is elérhetőek lesznek. Az intézkedések nem érintik a Globus márkanév alatt forgalmazott különböző ételízesítőket és szószokat, amely termékeknél az Unilever a márkanév tulajdonosa. A Globus csoport a jövőben a mélyfagyasztott és zöldségkonzerv termékekre kíván fókuszálni, e területeken jelentős beruházásokat és fejlesztéseket hajtott végre korábban.
A tavaly az izlandi Nordic Partners tulajdonába került Hamé csoportnak működik Magyarországon leányvállalata, a Hamé Hungaria. Az értesülések szerint a Hamé ezzel a tranzakcióval megkétszerezheti vagy megháromszorozhatja magyarországi forgalmát. A Hamé tavaly rekord forgalmat bonyolított, több mint 5 milliárd euró értékben. Külföldön Magyarországon kívül Romániában, Oroszországban, Lengyelországban, Ukrajnában és Szlovákiában is van leányvállalata. Termékeit több mint harminc országba exportálja.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
