Továbbra is Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb turisztikai célpont
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013-as előzetes adatai alapján Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb turisztikai célpont az országban – közölte a Magyar Turizmus Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Az összesített vendégforgalmi adatok szerint Budapesten 7,8 millió vendégéjszakát töltöttek el, 5,4 százalékkal többet, mint 2012-ben. A második legnépszerűbb Hévízen 1 millió, Hajdúszoboszlón pedig 739 ezer vendégéjszakát regisztráltak, mindkét adat 3,8 százalékkal jobb a 2012-esnél.
A legnépszerűbb tíz városban működő kereskedelmi szálláshelyek összesen 12,9 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami a magyarországi vendégforgalom több mint felét, 56,9 százalékát teszi ki.
Az összesített lista első tíz helyén a Magyar Turizmus Zrt. közlése szerint nincs jelentős változás; míg 2012-ben Győr szerepelt a tizedik helyen, 2013-ban Eger.
A belföldi vendégeknél az első három helyen Budapest, Hajdúszoboszló és Siófok áll, a külföldieknél pedig a főváros után Hévíz és Bük volt a legnépszerűbb. A legnagyobb mértékben Egerszalók vendégforgalma nőtt, 18 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a Heves megyei községben, míg Győrben 7 százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására,…
Tovább olvasom >Harmadik lett a Tokaji borvidék fenntartható turisztikai projektje egy világversenyen
A természet és táj kategóriában harmadik lett a Tokaji borvidék…
Tovább olvasom >A nők döntik el, hova utazik a család 2025-ben
A ’hová menjünk nyaralni?’ kérdés valószínűleg sokkal gyakrabban hagyja el…
Tovább olvasom >