Továbbra is az antibiotikumos csirkebotrányt szenvedi a KFC Kínában

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 02. 06. 10:19

A KFC januári eladásaiban is tükröződik még az élelmiszerei biztonságával kapcsolatos, tavaly decemberben Kínában kirobbant botrány, amely a vállalat egész éves teljesítményét is negatívan befolyásolhatja.

A vállalatot tavaly, év végén vádolta meg a kínai központi televízió azzal, hogy beszállítóinak elégtelen ellenőrzése miatt az éttermeibe kerülő csirkehús a megengedettnél több antibiotikumot, illetve más vegyi anyagot tartalmaz. A riportot követően az ügyben hatósági vizsgálat kezdődött, melynek kezdeti megállapításai a KFC mulasztását bizonyították, a cég január közepén kért bocsánatot fogyasztóitól.

A botrány komoly visszhangot váltott ki a gyakori visszaélések miatt az élelmiszerbiztonságra egyébként is érzékeny kínai társadalomból, és ennek hatása a Yum Brands, a nyugati gyorséttermek kedveltségi listáját vezető vállalat anyacégének negyedéves adataiban is tükröződik. Míg a botrányt követően a Yum kínai eladásai a negyedik negyedévben – három év után először mínuszt mutatva – 6 százalékkal estek vissza, januárban már 37 százalék volt a mínusz, a KFC éttermek eladásai 41 százalékkal mutattak kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kínai piac azért kulcsfontosságú a KFC-n kívül a Pizza Hutot is birtokló Yum számára, mert teljes éves bevételeinek 44 százaléka innen származik. A Yum jelenleg mintegy 5300 üzletet tud magáénak a kelet-ázsiai országban, 5100 ezek közül KFC.

A vállalat eheti előrejelzése szintén pesszimista: az első negyedévben mind már meglévő üzleteiből származó bevétele, mind pedig profitja várhatóan 25 százalékkal fog visszaesni. Egész évre vonatkozó teljesítményét illetően a Yum részvényenkénti bevételének egyszámjegyű csökkenésére számít. A vállalat nyeresége szintén csökkenni fog idén, szemben a korábbi, 10 százalékra becsült növekedési előrejelzésekkel.

A nehézségek ellenére sem adja fel azonban korábbi terveit a cég, így az idén mintegy 700 új éttermet nyit majd Kína-szerte, a fogyasztók bizalmát pedig a kínai holdújév utánra időzített agresszív reklámkampánnyal próbálja visszaszerezni.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink