Tovább terjeszkedik a MediaMarkt
Július 13-án Hódmezővásárhelyen nyitotta meg legújabb, „Shop-in-Shop” típusú áruházát a MediaMarkt. A Tesco hipermarkettel közösen megvalósított üzletformában még idén további két egység átadását tervezi a cég. A három új áruházzal így összesen tizenhétre bővül a 2016 óta létező SIS egységek száma.

Még idén három új üzlet megnyitását tervezi Magyarország legnagyobb műszaki áruházlánca
Az eddigi legnagyobb alapterületű, ún. „Üzlet az Üzletben” típusú MediaMarkt áruházat vehették birtokba a vásárlók július 13-án, Hódmezővásárhelyen. Az új üzlethelyiség a SIS (Shop-in-Shop) formátumnak megfelelően a helyi Tesco hipermarket területén kapott helyet. Az együttműködést a két kiskereskedelmi márka 2016-ban kezdte el. A modell lényege, hogy az elektronikai áruház a hagyományos MediaMarkt áruházakhoz képest kisebb területen, ám hasonlóan széles választékot kínál a Tesco hipermarket eladóterén belül. A vásárlók így hozzáértő segítséggel, még könnyebben juthatnak hozzá a vágyott műszaki és elektronikai termékekhez, akár a nagybevásárlás részeként. A hódmezővásárhelyi üzlet a tizenötödik ilyen típusú áruház a sorban, és a tervek szerint további kettő nyitja meg kapuit vidéken még az idén.
Tapasztalatok és mérések is igazolják a modell sikerességét: az adott településeken a MediaMarkt beköltözésével megnőtt a Tesco vásárlóinak száma, ugyanakkor az ilyen üzletek forgalmának aránya is nőtt a műszaki áruházlánc összes értékesítési forgalmán belül.
„2022 ismét megmutatta, hogy van egy nagyon határozott igény a fizikai áruházakra, amit az online vásárlási lehetőségek terjedése nem tud felülírni. Nagyon örülünk, hogy a hódmezővásárhelyi üzlettel ismét egy olyan településen tudtunk megjelenni, ahol a lakosság már várta érkezésünket, mivel nem rendelkeztünk még ott eddig áruházzal. A jelenlegi gazdasági környezetben különösen fontos, hogy a vásárlóink a lakóhelyükön vagy ahhoz nagyon közel tudják megvásárolni a számukra fontos műszaki cikkeket, akár az élelmiszer vásárlásukkal egybekötve. A siker egyik kulcsa, hogy nálunk az is megtalálja a megvásárolni kívánt termékét, aki gyorsan, célirányosan vásárol, és az is, aki értékesítői segítséggel választja ki a számára legmegfelelőbb megoldást”
– összegezte Környei Ágnes, a MediaMarkt „Shop-in-shop” áruházainak operatív igazgatója.
A most megnyílt hódmezővásárhelyi áruház a legnagyobb SIS-ek egyike: közel 1000 négyzetméteren várja széles termékkínálattal és a MediaMarkt megszokott szolgáltatásaival a vásárlókat. Újdonság, hogy a tavaly év vége óta – kezdetben csak a nagy áruházakban – elérhető Vodafone előfizetés szolgáltatás mobilkészülékekhez már a SIS áruházakban is megtalálható. Ez a Magyarországon egyedülállóan komplex, vásárlóbarát megoldás a legnagyobb hazai műszaki áruházlánc teljes mobiltelefon-választékát kínálja vásárlói felé az egyik vezető mobilszolgáltató operátori támogatásával, előfizetésével.
A korábban már megnyílt egységekhez hasonlóan, a műszaki áruház saját munkatársakat alkalmaz a most nyíló üzleteiben is, így a hódmezővásárhelyi és a még idén további két egységgel bővülő áruházlánc összesen több min 40 új munkahelyet teremt a kiskereskedelemben elhelyezkedni kívánók számára.
A MediaMarkt a következő településeken van jelen „Üzlet az üzletben” típusú áruházaival: Baja, Budapest (17. ker., Pesti út), Dunaújváros, Esztergom, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Nagykanizsa, Pápa, Salgótarján, Sopron, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém.
Kapcsolódó cikkeink
A magyar példa lett a modell: MediaMarkt-innováció, digitális jövőkép és európai összefogás
Magyarország nemcsak piac, hanem innovációs központ is a MediaMarkt számára…
Tovább olvasom >Újabb közel 60 milliót fordíthatnak helyi szervezetek fiatalok közösségi programjaira a Tesco pályázati programjával
Április 7-én elstartolt a Tesco közösségi pályázati programjának második fordulója,…
Tovább olvasom >Szalagcsiszolót Clubcarddal 40% kedvezménnyel Szép-kártyára?
Április 1-től már a Tescónál is lehet SZÉP-kártyával fizetni a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >