Tovább távolodott az állati és a növényi termékek ára
2016 áprilisában a KSH adatai szerint a mezőgazdasági termelői árak 0,4%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A növekedés a növényi termékek árának 4,2%-os emelkedésével függött össze, miközben az élő állatok és állati termékek ára 6,2%-kal csökkent.
2016 áprilisában 2015 áprilisához képest a gabonafélék ára 1,6%-kal emelkedett. A búza ára 13%-kal visszaesett, míg a kukoricáé ugyanennyivel nőtt. A gyümölcsök ára 3,0%-kal csökkent az alma felvásárlási ára miatt, mivel nagy mennyiségben értékesítették ipari célra. Az élő állatok termelőiár-szintje 3,6, az állati termékeké 12%-kal lett alacsonyabb.
A tej ára 13%-kal csökkent, így a felvásárlási ár áprilisban 71 forint volt literenként, ami 5 forinttal alacsonyabb, mint egy hónapja. A mezőgazdasági termelői árak 2016. január–áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4%-kal növekedtek. A növényi termékek ára 5,6%-kal emelkedett, míg az élő állatok és állati termékek ára 5,8%-kal csökkent.
Az összes kiemelt növényi termékcsoportnál nőttek az árak, a legkisebb mértékben a gabonánál (1,3%), a legnagyobb mértékben a burgonyánál (48%-kal).
A vágósertés ára 8,5%-kal csökkent, így az ár az év első 4 hónapjában átlagosan 315 forint volt kilogrammonként.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >