Tovább növelte piaci részesedését 2013-ban a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó
Tovább növelte piaci részesedését a baromfiipari feldolgozók piacán 2013-ban a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó, a társaság exportértékesítése jelentősen nőtt, a cég árbevétele tavaly 32,1 milliárd forint volt, hasonlóan a megelőző évihez – közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A cég 21,7 ezer tonnáról 24 ezer tonnára növelte a pulykahús értékesítését. Bővült az export, a külpiaci értékesítés nettó árbevétele egy év alatt 22 százalékkal emelkedett, 11,5 milliárd forintra. Az exporttermékeket döntően Ausztriába, Angliába és Romániába szállítják. Kiemelt célország Horvátország, ahová tavaly a cég 12 ezer tonna pulykahúst exportált, az előző évi mennyiségnek a 115,6 százalékát.
A tavalyi, 29,5 ezer tonnás hústermelési volumen nem változott számottevően az előző évhez képest, ugyanakkor a pulykahús értékesítésben 44,5 százalékra nőtt a cég piaci részesedése.
A vállalat tavaly 378 millió forintot fordított beruházásokra és fejlesztésekre, 2014-ben az üzleti tervben több mint 800 millió forint szerepel. Az idei évben kiemelt cél a termék-innováció.
Erdélyi István, a társaság elnök-vezérigazgatója a közleményben kifejtette: „több fontos területen, az élelmiszerbiztonságban, a termelésben, a takarmányozásban és a környezetvédelemben a Gallicoop elérte azt a minőséget és színvonalat, amely hosszú távon és hangsúlyosan megkülönbözteti a versenytársaktól és egyfajta fenntartható versenyelőnyt biztosít, ami a fogyasztók számára is fontos szempont”. Hozzátette, hogy folyamatosan igazodnak a fogyasztói igényekhez, az idén például elsőként jelennek meg adalékanyag-mentes (E-mentes) párizsival a magyar piacon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >