Tovább növekedhet a Kínába irányuló magyar export

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 11. 11:40

Pekingben ülésezett kedden a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság, amelynek magyar társelnöke, Szijjártó Péter szerint – a tavalyi 10 százalékos bővülés után – tovább folytatódhat a Kínába irányuló magyar export növekedése.

kulker-Kina

A tanácskozáson elhangzott, hogy a közép- és kelet-európai térségben Kína számára Magyarország az elsőszámú befektetési célpont, a második legnagyobb importforrás és a harmadik legjelentősebb kereskedelmi partner – tájékoztatta Szijjártó Péter az MTI-t.

A magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok pénzügyi alapja rendkívül stabil, köszönhetően a nemzeti bankok közötti 10 milliárd jüan értékű valutacsere-megállapodásnak, az eximbankok között létrejött újabb 100 millió eurós hitelkeret-szerződésnek, valamint az eximbankok által létrehozott 500 millió dolláros közép-európai befektetési alapnak.

A Kínába irányuló magyar export a tavalyi esztendőben 10 százalékkal növekedett, a további növekedés forrása pedig a mezőgazdasági kivitel lehet, ugyanis a kínai kormány jelzése alapján célegyenesbe ért a magyar sertés, kacsa, liba és nyúl exportengedélyek kiadása.

Szintén a magyar export növekedését fogja segíteni a magyar-kínai kereskedőház, amely megkezdte működését Pekingben – közölte Szijjártó Péter.

A vegyes bizottság társelnökei, Szijjártó Péter és Csung San kereskedelmi miniszterhelyettes, egyetértettek az infrastrukturális beruházások fontosságában, ennek megfelelően mindkét kormány prioritásként kezeli a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását, valamint a Budapestet elkerülő tehervasútvonal megépítését.

Szijjártó Péter közölte: a vegyes bizottság ülésén szóba került a két ország közötti közvetlen légi járat újraindítása, amiről a két kormány tárgyalásokat kezd.

Szijjártó Péter a nap folyamán megbeszélést folytatott Vang Csao külügyminiszter-helyettessel és Li Csi-pinggel, a Kínai Fejlesztési Bank alelnökével. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink