Tovább nőtt júniusban a GKI konjunktúraindexe
Júniusban folytatódott a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének immár több mint egy éve tartó emelkedése.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint ez a fogyasztói bizalmi index látványos emelkedésének következménye, az üzleti bizalmi index ugyanis kissé csökkent. (A felmérésre a lakosság körében még a június elejei árfolyamzuhanás előtt, az üzleti szférában viszont jellemzően ezt követően került sor.)
Az üzleti várakozások a szolgáltatások kivételével minden ágazatban romlottak valamelyest, de így is kedvezőbbek voltak az áprilisinál. Az iparban leginkább a termelési kilátások megítélése lett kedvezőtlenebb, mégpedig elsősorban a kisvállalatoknál. Az építőiparban érezhetően javult az előző három hónap termelési színvonalának illetve kissé a rendelésállományoknak a megítélése, ugyanakkor romlott a foglalkoztatási szándék. A kereskedelemben a legnagyobb változás a készletszint növekedésében következett be, de jelentősen romlottak a rendelésállományra vonatkozó várakozások, miközben javult az eladási pozíció megítélése. A szolgáltató cégeknél kedvezőbb lett az üzletmenet megítélése, miközben a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások nem változtak.
A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban romlott, a kereskedelemben nem változott, a szolgáltatások körében viszont jóval kedvezőbb lett. A lakosság munkanélküliségtől való félelme jelentősen csökkent. Az ipari és építőipari cégek jellemzően nem terveztek árváltoztatást, de az árcsökkenésre készülők köre kissé csökkent. A kereskedelemben és a szolgáltatók körében viszont az áremelésre törekvők aránya emelkedett minimálisan, miközben az előbbieknél a tervezett áremelés mértéke szerényebb lett. Enyhült a fogyasztók inflációs várakozása. Miközben idén eddig jellemzően javult a magyar gazdaság kilátásainak megítélése, júniusban a kereskedelemben kivételével minden ágazatban kissé romlott, a fogyasztóké viszont kedvezőbb lett.
A GKI fogyasztói bizalmi index értéke a 2009. áprilisi mélypont után markáns növekedésnek indult. Ez a megfelelt az európai tendenciáknak, az elmúlt hónapokban azonban az EU-ban már stagnálás, enyhe romlás volt tapasztalható, miközben Magyarországon – minden bizonnyal a parlamenti választásokkal is összefüggésben – még gyorsult is a mutató emelkedése, mely több mint négy éve nem volt ilyen magas. Júniusban számottevően pozitívabb lett a lakosság saját pénzügyi helyzetére és megtakarítási képességére vonatkozó várakozása. Miközben júniusban lényegében nem változott a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségének megítélése, a jövőre vonatkozó várakozás érezhetően javult.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >