Tovább nőtt az alkoholmentes italok iránti kereslet
Visszaszoktak a hazai vásárlók a gyümölcslevekre és többen választják a drágább üdítőitalokat, miközben egyre kevesebben érik be csapvízzel a minőségi ásványvizek fogyasztása helyett – tudta meg a Magyar Idők. Az alkoholmentes italok gyártóit képviselő szövetség szerint a reálkeresetek bővülése a frissítők piacán is érezteti hatását.
A korábbi időszak mintegy 30 százalékos visszaesése után tavalyelőtt 4,2 százalékkal növekedésnek indult, 2015-ben pedig további tíz százalékkal bővült az alkoholmentes italok értékesítése a magyarországi fogyasztásban. Ennek hátterében a reáljövedelmek bővülése és a kiskereskedelmi forgalom növekedése áll – közölte a Magyar Időknek készített elemzésében a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség.
Bikfalvi Istvánné főtitkár elmondta: a tavalyi évben az alkoholmentes italok, vagyis az ízesített vizek, a szénsavas üdítőitalok, a százszázalékos gyümölcslevek, nektárok, gyümölcsitalok, jeges teák, energiaitalok és szörpök forgalmazása 2014-hez képest is számottevően megemelkedett.
2015-ben csaknem ezermillió liter ásványvizet és üdítőt értékesítettek Magyarországon, ebből jelentős mennyiséget tett ki a hagyományos termékeknél drágább árfekvésű, kevésbé cukrozott üdítőitalok aránya.
Újdonság, hogy az előző évben nagyot nőtt, lényegében megduplázódott a csökkentett kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek szerepe az értékesítésben. Az ilyen típusú üdítőitalok eladásai a korábbi években 20-22 százalékát adták az éves fogalomnak, ez tavaly több mint 45 százalékra emelkedett. (Thurzó Katalin, Magyar Idők)
Kapcsolódó cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >Új vámtarifaszám alá kerül két különleges élelmiszeripari termék
2025. június 19-én jelentek meg az Európai Bizottság új végrehajtási…
Tovább olvasom >Így alakult a magyar üdítőital-piac 2024-ben
Látványos fordulatokat hozott a hazai üdítőital-piac 2024-es éve: miközben a…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >Trump új vámstratégiája átrajzolhatja a kávé- és kakaókereskedelem globális térképét
Vámmentességet élvezhetnek a jövőben a trópusi mezőgazdasági termékek – például…
Tovább olvasom >