Tovább nőtt a lakossági adósságállomány
Az MNB adatai szerint a koronavírus nem vetette vissza a hitelfelvételi kedvet, hiszen mind a lakosság, mind a vállalatok hitelállománya bővült – írja a Privátbankár.hu.
Némileg meglepő módon márciusban is dinamikusan bővült a lakossági hitelállomány – derült ki az MNB szerdán közzétett adataiból. Ennek persze több oka is lehet. Az egyik, hogy a koronavírus-járvány március második felében robbant be, így előtte a hitelfelvevők vélhetőleg az gondolhatták, hogy a politikusok és számos szakértő által várt enyhe hatása lesz csak a betegségnek Magyarországra. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hitelbírálat nem egynapos történet, így az is elég valószínű, hogy a korábbi igénylések realizálódtak.
Az MNB közleménye szerint 2020 márciusában a szezonálisan igazított adatok szerint – csak a tranzakciókat figyelembe véve – mind a háztartások, mind a nem pénzügyi vállalatok nettó hitelfelvevők voltak, valamint a betétállományuk is növekedett. Tranzakciókból adódóan a háztartások hitelállománya szezonálisan igazítva 103 milliárd forintos, míg szezonális igazítás nélkül 105,6 milliárd forintos növekedést mutatott. A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 105,9 milliárd forinttal emelkedett, míg a devizahitelek állománya lényegében nem változott, hiszen 300 millióval csökkent.
Ha az egyes hiteltípusokat megnézzük, akkor kiderül, hogy a lakáshitelek új szerződéses összege 9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi állapothoz képest. A mostani növekedés minden idők egyik legnagyobb bővülése volt.
Dinamikusan gyarapodott a babaváróhitel-szerződések állománya, e tételnél tavaly október óta a legnagyobb havi növekedést láthattuk. A fontosabb hiteltípusok közül csupán a személyi kölcsönök új szerződéses összege mérséklődött. E típus visszaesése mögött pedig az lehet, hogy a bankok egy része az 5,9 százalékos kamatplafon miatt felfüggesztette a személyi hitelek nyújtását.
Miközben sokan eladósodtak, rengeteg magánszemély vagyona növekedhetett, hiszen az általuk elhelyezett betétállomány is bővült. A tranzakciókból eredően szezonálisan igazítva 103,9 milliárd forinttal nőtt a betétállomány, míg szezonális igazítás nélkül 125,6 milliárddal. A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forintbetétekbe 78 milliárd, míg a devizabetétekbe 47,6 milliárd forintos nettó pénzelhelyezés történt.
A nem pénzügyi vállalatok hitelállománya – csak a tranzakciókat figyelembe véve – szezonálisan igazítva 250,4 milliárd, míg a szezonális hatások kiszűrése nélkül 277,2 milliárd forintos növekedést mutatott. A szezonálisan nem igazított adatok szerint tranzakcióból eredően a forinthitelek állománya 157,9 milliárd, a devizahiteleké pedig 119,3 milliárd forinttal emelkedett.
A nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott, a hitelintézetek tulajdonában lévő kötvények állománya tranzakcióból eredően 18,7 milliárd forinttal nőtt. A nem pénzügyi vállalatok betétállománya – az átértékelődés és az egyéb volumenváltozás hatásától eltekintve – a szezonálisan igazított adatok szerint 226,6 milliárd, míg a szezonális hatások kiszűrése nélkül 184,6 milliárd forinttal bővült. A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forintbetétek esetében 20,2 milliárd, míg a devizabetétek esetében 164,4 milliárd forintos nettó betételhelyezés volt megfigyelhető az MNB adatai szerint. (Privátbankár.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >