Tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi forgalom júliusban 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a naptárhatással kiigazítva 5,3 százalékos volt a növekedés – jelentette első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kiigazított adatok szerint a nem élelmiszer jellegű és tartós fogyasztási cikkeket is árusító üzletek forgalma 9,2 százalékkal emelkedett. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 2,2 százalékkal nőtt a tavaly júliusival összevetve. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Júniushoz képest mindhárom területen lassult a forgalom növekedése: az élelmiszerforgalom 0,9 százalékponttal csökkent, a nem élelmiszer jellegű cikkek forgalma 1,7 százalékponttal lett kevesebb. Az üzemanyagok forgalma mindössze 0,2 százalékponttal maradt el az egy hónappal korábbitól.
Az év első hét hónapjában a kiskereskedelmi forgalom volumene 6,7 százalékkal volt nagyobb a tavalyi év azonos időszakáénál a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt.
Az élelmiszerfogyasztás 4,1 százalékkal nőtt január-júliusban. A nem élelmiszer jellegű cikkek forgalma 9,8 százalékkal emelkedett az első hét hónapban. Az üzemanyag-forgalom 7,2 százalékkal emelkedett.
A júniusi kiskereskedelmi adatokról szeptember 21-én teszi közzé részletes jelentését a KSH második becslése alapján. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élénkült az élősertés-export, visszaesett az import Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
