Nielsen: nőtt a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok forgalma
Háztartási vegyi áruból és kozmetikumból az élelmiszer- kiskereskedelem mintegy 335 milliárd forint forgalmat bonyolított le 2014. március-2015. február között; 6 százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban. Mennyiséget tekintve is újra növekedést regisztrálhatott, plusz 2 százalékot a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat, az előző hasonló időszakhoz viszonyítva.
– Az elmúlt évek csökkenő forgalmi trendje után 2014-ben a vegyi áruk forgalma elkezdett visszazárkózni a válság előtti szinthez. Ezt igazolja az is, hogy átlag felett nőtt a mennyiségi eladás a legutóbbi tizenkét hónap során például a legnagyobb forgalmú tíz termék közül ötből: toalett papírból, öblítőből és dezodorból 6-6, míg pelenkából és tusfürdőből 5-5 százalékkal – tájékoztat Barta Mónika, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója.
Olyannyira koncentrált a bolti forgalom, hogy a boltok teljes bevételének kétharmada, 66 százaléka két üzlettípusra, hipermarketre és drogériára jut 2014. március-2015. február során. Ezzel kapcsolatban Barta Mónika rámutat:
– Amíg a hipermarket mutatója az előző tizenkét hónapos időszakban elért 36 százalék után legutóbb 34 százalékra változott, addig a drogériáé 31-ről 32 százalékra emelkedett. Szintén nagyobb lett a szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna értékben mért piaci részesedése: 1 ponttal emelkedett, 20 százalékra.
Pozitívak a trendek a régiókban is: mindegyikben nagyobb lett az értékben mért forgalom. Átlag felett, 9 százalékkal nőtt az északnyugati megyékben a boltok bevétele háztartási vegyi áruból és kozmetikumból. Ennek következtében az északnyugati megyék piaci részesedése 1 százalékponttal emelkedett, 19 százalékra. Délkeleten viszont csökkent a mutató, 15-ről 14 százalékra.
A Nielsen által mért 70 háztartási vegyi áru és kozmetikum kategória – értékben mért – kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése. Százalékban.
| Bolttípus | 2013. március-
2014. február |
2014. március-
2015. február |
| 2 500 nm felett |
36 |
34 |
| 401-2 500 nm |
19 |
20 |
| 201-400 nm |
3 |
3 |
| 51-200 nm |
8 |
8 |
| 50 nm és kisebb |
3 |
3 |
| Drogéria |
31 |
32 |
Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat
A Nielsen által mért 70 háztartási vegyi áru és kozmetikum kategória – értékben mért – kiskereskedelmi forgalmából a régiók piaci részesedése. Százalékban.
| Régió | Lakosság
számaránya |
2013. március-
2014. február |
2014. március-
2015. február |
| Budapest és Pest megye | 28 |
36 |
36 |
| Északkelet | 24 |
19 |
19 |
| Északnyugat | 18 |
18 |
19 |
| Délkelet | 17 |
15 |
14 |
| Délnyugat | 13 |
12 |
12 |
Megjegyzés:
Az északnyugati Nielsen-régiót Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megye alkotja.
Délnyugat: Baranya, Somogy, Tolna és Zala.
Északkelet: Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg.
Délkelet: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: augusztusban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,4, az előző havit 0,8 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Van még tér a bővülésre a magyar boltokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Oroszországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom bővülése, történelmi mélyponton a munkanélküliség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


