Tovább nőhet az agrárium német exportja
Az idén a Németországba irányuló magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari export meghaladhatja a tavalyi rekordszintet is – közölte a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón.
Fazekas Sándor elmondta: a múlt évben a Németországba irányuló magyar agrár- és élelmiszeripari kivitel értéke elérte az 1,222 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és mintegy 8 százalékkal volt magasabb az előző évinél.
Hozzátette: 2016 első négy hónapjában folytatódott a dinamikus növekedés, aminek alapján az idén várhatóan eléri az 1,3 milliárd eurót a németországi kivitel. Ehhez azonban több árut kell értékesíteni a tavalyinál, mert az árak nyomottak – jegyezte meg a miniszter.
Kifejtette, Magyarországnak a kiváló politikai mellett a kereskedelmi kapcsolatai is gyümölcsözőek Németországgal. Ezért is nagy megtiszteltetés Magyarország számára, hogy 2017 januárjában díszvendége lesz a berlini Nemzetközi Zöld Hétnek. A kiállítás Európa legnagyobb – és a világ egyik legjelentősebb – mezőgazdasági és élelmiszeripari vására. Így mintegy 400 ezer látogató előtt mutathatja be az ország a magyar élelmiszeripar kiválóságait – mondta Fazekas Sándor.
Az agrártárca vezetője kiemelte: az agrárgazdaság és a gazdák elmúlt években elért kiemelkedő teljesítményének elismerése, hogy a berlini rendezvényen Magyarország megkapta a bemutatkozás lehetőségét. A mezőgazdaság és élelmiszeripar a magyar gazdaság egyik sikerágazata, amelyet a jelentős – évi mintegy 8 milliárd euró értékű – élelmiszerexport is bizonyít.
Közölte: a berlini Nemzetközi Zöld Hét magyar mottója: tiszta forrásból. Magyarország ugyanis hagyományos, a természeten alapuló élelmiszer-termelést folytat, GMO-mentesen kíván termelni. Ezt az alaptörvény is rögzíti, így Magyarországnak olyan élelmiszer-gazdasága van, amely a minőségi élelmiszer-termelésen alapul.
Elmondta, az ország legfontosabb exportcikkei a baromfihús, a feldolgozott és feldolgozatlan zöldségtermékek – paprika, sárgabarack, görögdinnye, meggy, különböző konzervipari termékek -, a közismert magyar kolbászok és szalámifélék, vagy például a GMO-mentes magyar méz.
Emellett, bármilyen hihetetlen, sört is exportál Magyarország Németországba, például a kézműves (craft-beer) típusokból – jegyezte meg. Hozzátette: Németországban egyre népszerűbbek a magyar borok. A német szakemberek is úgy látják, hogy ez az az ágazat, ahol a legnagyobb fejlődés ment végbe Magyarországon – tette hozzá.
Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (Amc) ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: egy teljes pavilont, mintegy 1600 négyzetmétert kapnak a magyar cégek a berlini bemutatkozásra. A magyar kiállítás megrendezésére 560 millió forintot fordítanak – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >Németországban csökkentek az ipari termelői árak júliusban
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben csökkentek az ipari termelői…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idősek
Összesen több mint 70 milliárd forint értékű élelmiszer-utalványt kapnak az…
Tovább olvasom >A VOSZ további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >