Tovább emelkednek a gabonaárak
Még mindig nem állt meg a gabonaárak emelkedése a világon, és úgy tűnik Magyarországon is további drágulásra kell készülni – tájékoztatta az Agrárszektort Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
Az elmúlt napokban a nyugat-európai és a chicagoi nemzetközi piacokon is emelkedtek a gabonaárak, és várhatóan Magyarországon is lesz még áremelkedés – mondta az Agrárszektornak Petőházi Tamás. Hazánkban az új termésekre vonatkozó szerződéses árak – amik azokra a gabonákra vonatkoznak, amelyek most fognak megteremni – jelenleg az alábbiak szerint alakulnak: egy tonna takarmánybúza 65 ezer forintba, egy tonna repce 175 ezer, a napraforgó 165 ezer, a takarmánykukorica pedig 65-70 ezer forintba kerül. Az árak alakulását Magyarországon nagyon sok dolog befolyásolja, ilyen az euró-forint, illetve az euró-dollár árfolyam, emellett ebben az időszakban úgynevezett időjárás kereskedés van a világban, ami azt jelenti, hogy, ha rossz az idő, akkor felfelé mozognak az árak, ha jó, akkor pedig lefelé. Ugyanakkor az alapár szintet nem ez határozta meg az utóbbi időben, hanem a kínai felvásárlási hullám – tette hozzá a szakember.
Kapcsolódó cikkeink
A GVH vizsgálatai szerint nem a kiskereskedelem a ludas az áremelkedésekben
Nem a kiskereskedelem a felelős a tej, a tejtermékek és…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >Gond van a kukoricával
A nyári betakarítási szezon közepén járva egyre tisztábban kirajzolódik a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >