Tovább drágulhatnak az élelmiszerek
Rövid távon magas maradhat az élelmiszerek ára, mert igen kényes az egyensúly a kereslet és a kínálat között – állítják nemzetközi szakértők. Többen azt mondják, ez akár élelmezési válságot is kirobbanthat.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) november 16-18. között Rómában tartandó élelmezési csúcstalálkozója alkalmából közreadott elemzés szerint az árak könnyen el is szabadulhatnak, a 2007/2008-as dráguláshoz hasonló válságot idézvén elő.
Bár az árak már lejjebb mentek a 2008. évi csúcshoz képest, még mindig jóval magasabbak, mint a válság előtt, 2006-ban voltak. A drágulás egyik legfőbb oka, hogy a mezőgazdasági alapanyagok és az energia iránti kereslet növekedése nem párosul elegendő termelői kapacitás kiépítésével. Ez elsősorban a fejlődő országokban jelent súlyos problémát.
A FAO előrejelzése szerint a szemestermények átlagára 10-20 százalékkal lesz magasabb reálértékben 2009-2018 között, mint 1997-2006 között volt, míg a növényi olajok átlagára 30 százalékkal lehet több. A húsfélék és tejtermékek ennél kisebb mértékű drágulására számít a FAO – legalábbis rövid távon -, miután ezek a termékek érzékenyebben reagálnak a jövedelmeknek a válság előidézte csökkenésére – írja az Index.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >