Tovább drágul a hús

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 04. 12:41

Eddig is emelkedett a hús ára, de várhatóan további drágulás következik az idei aszály miatt – tudta meg az InfoRádió a Vágóállat és Hús Terméktanács titkárától. Menczel Lászlóné szerint egy kilogramm karaj év végén több mint 1.800 forintba kerül majd.

A takarmányköltségek drágulása miatt emelkedett a hús ára, ugyanis az előállításban a legnagyobb részt ezek a költségek jelentik – mondta az InfoRádiónak a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára. Menczel Lászlóné kiemelte: az áremelkedés már megkezdődött, mivel sok helyen már elfogyott a tavaly még olcsóbban vásárolt takarmány.

Az élő állat előállítási költsége 20-25 százalékkal lett drágább, ezt a termelők továbbhárítják a feldolgozók felé, akik szintén érvényesítik átadási áraikban, így aztán a vásárlóknak is többet kell fizetni a húsért. A titkár példaként említette, hogy év elején egy kilogramm karajért 1300 forintot kellett fizetni, most már 1600 forintra drágult ez a termék, de az év végére további 15 százalékos áremelkedés várható.

Menczel Lászlóné szerint nem várható, hogy a takarmányárak csökkennének, így a hús sem lesz olcsóbb.

A KSH adatai szerint 6,6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak a nyáron az aszály miatt a tavalyi évhez képest. A kiskereskedelmi árakban ez nem, vagy csak alig látható a Lehel téri piacon a zöldség-gyümölcs árusok szerint. Az eladók sokkal inkább a forgalom visszaeséséről panaszkodtak. Az InfoRádiónak nyilatkozó vásárlók sem annyira a zöldség-gyümölcs, hanem inkább a húsok árában látnak drágulást.

Abban a szakemberek és a kiskereskedők is egyetértettek, hogy az aszály miatti termeléscsökkenés hatása az árakban a téli hónapokban fog jelentkezni. (inforadio.hu)

Kapcsolódó cikkeink