Tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Májusban a növényi termékek 6,7, az élő állatok és állati termékek 10,4 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 8,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart.
Májusban a gabonafélék termelői ára 15,6, a burgonyáé 44,2 százalékkal csökkent. A zöldségek ára 14,2, a gyümölcsöké 25,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az utóbbi termékcsoport árindexét az eper 41,5 százalékos áremelkedése határozta meg.
Az élő állatok termelői árszintje 8,1 százalékkal lett alacsonyabb, a vágóállatok közül a legnagyobb mértékben, 11 százalékkal a sertés ára esett vissza, míg a vágóbaromfié kisebb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent.
A tej felvásárlási ára 2014 februárjában volt a legmagasabb, literenként 114 forint, azóta folyamatosan csökkent, májusban már csak 80 forint volt.
Január-májusban átlagosan 7,8 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényi termékek ára 7,3, az élő állatok és állati termékek ára 8,5 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakával összevetve.
A júniusi mezőgazdasági termelői árakat augusztus 13-án teszi közzé a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Fontos munkaerőpiaci tartaléknak számít az 55-65 éves korosztály is
Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei Magyarországon, júliustól…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >