Tovább csökken az idén az okostelefonok globális eladása
Idén már a harmadik egymást követő évben csökken az okostelefonok globális eladása – véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Az IDC szerint a folyó második fél évben 0,4 százalékkal kevesebb okostelefont adnak el, mint egy évvel korábban. Az első hat hónapban jóval nagyobb volt a csökkenés. Az év egészére az eladások 2,2 százalékos visszaesésére számít az IDC.
A piackutató vállalat várakozása szerint jövőre változik a helyzet, az okostelefonok eladása 1,6 százalékkal nő, elsősorban az 5G telefonok iránti keresletbővülés hatására, amit az 5G hálózat elterjedése vált ki.
Az IDC azzal számol, hogy 2020-ban az összes okostelefon mintegy 9 százaléka 5G lesz. Arányuk 2023-ban már 25 százalék lehet.
Az IDC becslése szerint idén globálisan 1 milliárd 370 millió okostelefont értékesítenek. Ebből 1,2 milliárd Android, 178 millió pedig iOS operációs rendszerű.
Az IDC azzal számol, hogy 2023-ban, amikor az eladott okostelefonok száma várhatóan eléri 1,5 milliárdot, az iOS rendszerű készülékek aránya 12,6 százalék lesz, kisebb az idei évre várt 13 százaléknál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
500.000,- Ft az idei osztálykirándulásra vagy családi nyaralásra a Bombitól!
A legtöbb szülő tapasztalja, hogy egyre többe kerülnek a gyerekek…
Tovább olvasom >Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az…
Tovább olvasom >A magyarok több mint háromnegyede nyitott a használt termékeket online vásárlására
A magyarok 77 százaléka nyitott a használt termékek online vásárlására,…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >