Tovább bővíti hálózatát Spanyolországban az Alcampo, az Eroski és a Consum

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2024. 06. 05. 09:16

A teljes piac lassulása ellenére több kiskereskedő is fokozza az üzletnyitások ütemét Spanyolországban. Az Alcampo, az Eroski és a Consum növelni kívánja elérését és célja, hogy piaci részesedést szerezzen a piacvezető Mercadonától és Carrefourtól – állítja az Expansion.

A tavalyi évben az Alcampo nyitotta a legtöbb új üzletet – szám szerint 233-at –, amelyek közül 223-at a Diától vett át. Ezzel a lépéssel az Alcampo új régiókban növelte lábnyomát és csak Spanyolországban 170ezer négyzetméterrel nagyobb eladótéren folytatja tevékenységét.

A baszk Eroski 2023-ban 74 többnyire franchise üzlettel bővítette hálózatát és az elkövetkező három évben további 159 üzlet nyitását tervezi amellett, hogy mintegy 100 millió eurót digitalizációba fog beruházni.

A Consum szövetkezet 15 saját nevével fémjelzett és 52 bérelt üzletet nyitott, amivel hálózata összesen 933 üzletet számlál. (Ebből 485 áll a cég saját tulajdonában). A Consum 2024-ben is ezt az ütemet kívánja fenntartani az idei évre 50 új üzlet nyitását tervezve.

Az Aldi 2023-ban 46 új üzletet nyitott, ami 2019 óta a legmagasabb számot jelenti új üzletnyitásai tekintetében. A diszkont jelenleg 435 üzletet működtet Spanyolországban, és 2024-re közel 50 új üzlettel számol.

Versenytársa, a Lidl is folytatta terjeszkedését Spanyolországban, tavaly mintegy 20 üzletet nyitott, 2024-re pedig további 40-et tervez. A diszkont jelenleg 670 üzletben várja a vásárlókat a spanyol piacon.

A Spanyolországban az üzletek számát tekintve egykor vezető DIA jelentős leépítésen megy keresztül: a vállalat nemrégiben eladta Clarel parfümláncát, valamint teljes portugál üzletágát. Ezek a lépések a spanyolországi üzletbezárásokkal együtt a hálózat nettó 302 üzlettel zsugorodását eredményezték 2023-ban, minek végén a kiskereskedőnek 2318 üzlete marad.

A jelentősebb szereplők

A piacvezető Mercadona (26,2%-os részesedés) tavaly a portugáliai terjeszkedésre összpontosítva 49 üzletet nyitott. Spanyolországban a kiskereskedő hálózatát 54 üzlettel bővítette, miközben 49 boltot bezárt.

A Carrefour nettó négy új üzlettel zárta a 2023-as évet, ami nagyrészt nyolc Supeco üzlet megnyitásával (immár 63 helyszín), valamint egy hipermarket és néhány szupermarket bezárásával magyarázható. A francia kiskereskedő négy kényelmi boltot is nyitott, így hálózatában immár 1054 értékesítési pont van.

Felemelkedőben a diszkontok

2028-ra az olyan diszkontok, mint az Aldi és a Lidl élelmiszerpiaci részesedésüket 23,1%-ra növelhetik, ami közel két százalékpontos növekedést jelent 2023-hoz képest – derül ki a spanyol FMCG gyártói szövetség, az AECOC El Economista által közzétett adataiból.

Az AECOC arra számít, hogy a következő öt évben az élelmiszer-értékesítés Spanyolországban összességében 3,3%-kal bővül, ami meghaladja a 2,9%-os európai átlagot.

Ezt a növekedést a diszkontok, a kényelmi boltok (amelyek piaci részesedése a becslések szerint eléri a 12,2%-ot) és az online élelmiszer-értékesítés (amely az előrejelzések szerint akár 4%-ra is nőhet) fellendülése fogja táplálni.

ESM

Kapcsolódó cikkeink