Törvénytervezet az egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszerről
A kormány jövő augusztustól egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszert kíván működtetni, az ennek felépítését és működését szabályozó törvény tervezete szerdán jelent meg a kormány honlapján.
A tervezet indoklása szerint az állam nem tesz mást, mint meghatározza a kártyakibocsátás kereteit. A NEK-nek nevezett egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszer egyik célja az, hogy beazonosítsa a kártyabirtokosokat. Ezt a lakcímnyilvántartás alapján, az arckép és az aláírás felismerésével teszi meg. Emellett műszaki előírásokat is tartalmaz a rendszer, de kártyakibocsátást nem végez.
A NEK működtetője – hatósági jogkörrel felruházott – államigazgatási szervezet lesz.
Az egyes kártyakibocsátók önként csatlakozhatnak a NEK-hez, amely azzal az előnnyel jár, hogy az általuk kibocsátott kártya szélesebb körben lesz alkalmazható. Jelenleg ugyanis szigetszerű fejlesztések zajlanak, különböző platformokra, míg a NEK egységesíti a platformokat.
A kibocsátók saját azonosítót adnak az ügyfeleiknek a kártyahasználathoz, a NEK nem tesz mást a kártya használatakor, mint az említett háttér nyilvántartásból azonosítja a kártyabirtokosokat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >