Törvényben kellene maximálni a SZÉP befogadói jutalékát
Az Országgyűlés Sport- és Turizmus Bizottságának elnöke szerint legfeljebb 3 százalékon, törvényben kellene maximálni a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) azon befogadói jutalékát, amelyet a szállásadók kérnek az egyéb szolgáltatóktól, ha csomagjukban ajánlják őket a vendégeknek.
Bánki Erik a Magyar Nemzetnek elmondta: azok a szállásadók, akik a vendégcsomagban fürdőt, vendéglőt is ajánlanak, cserébe elég magas jutalékot kérnének, holott a pihenőkártya célja nem az, hogy a szállodák az egyéb szolgáltatókon meggazdagodjanak.
Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség elnöke attól tart, ha a szállodák a jelenlegi gyakorlatot alkalmazzák: 5-15 százalék közötti jutalékot is kérhetnek az egyéb szolgáltatóktól, ez pedig jelentős teher lenne a fürdőknek. Hasonló aggályokat fogalmazott meg Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének tiszteletbeli elnöke is.
Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára ugyanakkor úgy látja: jutalékfizetésre okkal van szükség, hiszen a pihenőkártyát csak szállodaszolgáltatáshoz kötődően lehet felhasználni, így a hotel pluszfeladatot vállal – írja a Magyar Nemzet nyomán a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni és kapni (egy koktélt a bárban) – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >