Történetének legmagasabb második negyedéves árbevételét érte el az LG
Az LG Electronics Inc. (LG) idén történetének legmagasabb második negyedéves konszolidált bevételét könyvelte el, a 20 ezer milliárd koreai von forgalom mellett pedig 741,9 milliárd von üzemi nyereséggel zárt.

Jó eredemények
Az eredmény tükrözi a vállalat törekvéseit az üzleti struktúra folyamatos fejlesztésére, melynek része az új, platformalapú szolgáltatási üzletágak feltérképezése és a B2B szegmensek folyamatos bővítése is. A nyereségesség szintén erősen alakult, és bár az üzemi eredmény 6,3 százalékkal alulmúlta a tavaly második negyedévi eredményt, ez elsősorban egy egyszeri tételnek számító céltartalék-képzés miatt történt a második negyedévben.
A vállalat a nyereségesség további javítását tervezi, amit a hatékonyság optimalizálásával, valamint azzal szándékozik elérni, hogy a kereslet jobb előrejelzésével és a gyártási versenyképesség javításával még inkább elébe megy a piaci igényeknek.
Kapcsolódó cikkeink
Fotópályázatot hirdet az LG és a Magyar Nemzeti Galéria
A tavalyi nagysikerű közös művészeti pályázatát követően idén is együttműködésre…
Tovább olvasom >12 éve vezeti az LG a globális OLED TV piacot
Az LG 2024-ben is megőrizte vezető szerepét a globális OLED…
Tovább olvasom >A 2025-ös ISH-n debütáltak az LG legújabb fűtési és hűtési megoldása
Az LG Electronics legújabb, intelligens fűtési és hűtési rendszerei debütáltak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >