Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék

Szerző: STA Dátum: 2025. 05. 29. 09:15

A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de az ehhez szükséges beruházások nem valósulhattak volna meg, ha Ukrajna az EU tagja lenne – mondta az agrárminiszter csütörtökön Budapesten, a Vidékfejlesztési Program (VP) eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

(Fotó: Pixabay)

Nagy István elmondása szerint 15 éve gyökeres változásokra volt szükség ahhoz, hogy a magyar agrárium növekedési pályára álljon, hiszen meg kellett állítani az élelmiszeripar leépülését, a munkalehetőségek megszűnését, az elvándorlást, és azt, hogy a magyar termőföld külföldi kézre kerüljön. A kormány létrehozta Európa egyik legszigorúbb földtörvényét, segítette a mezőgazdaságban a nemzedékváltást, a megújulást, a termelésben a hozzáadott érték növelését, és mindent, ami a vidékfejlesztés része – tette hozzá. Miután a magyar földet sikerült biztonságba helyezni, következhetett a termelést akadályozó közös osztatlan tulajdon felszámolása, és kedvezőbbé vált a családi gazdaságok adózása. A termelés biztonságát szolgáló, az öntözéses gazdálkodásról és a családi gazdaságok átadásáról szóló törvények után a termelői együttműködések szabályozása megalapozta a termelés, az alapanyag-előállítás biztonságát – idézte fel a miniszter. Hozzátette, hogy az agrártárca különösen fontos feladatnak tekinti a lemaradó térségek felzárkóztatását, a versenyképesség erősítését, a vidéki infrastruktúra fejlesztését. Az agrárpolitika eredményei látványosak, hiszen egyre többen látnak lehetőséget a vidéki életben. A támogatások kulcseleme a kiemelt nemzeti forráskiegészítés, vagyis az uniós támogatásokhoz társuló 80 százalékos költségvetési társfinanszírozás, amit a soha nem látott kihívások, az energiaválság, az ukrajnai háború, a kedvezőtlen környezeti és piaci változások miatt vállalt a vidék érdekében a kormány. Történelmi döntés volt ez, hiszen az előző időszakhoz képest a háromszorosára nőtt a támogatások forráskerete, soha ilyen sok nyertes pályázat nem volt – fogalmazott.

A 2014-ben létrejött VP számára a Közös Agrárpolitika (KAP) majdnem 3 ezer milliárd forintot biztosított

Különösen fontos volt a munkaerőigényes ágazatok, az állattartás, a kertészet és az élelmiszerfeldolgozás támogatása. A pályázók több mint 110 felhívásra jelentkezhettek, csaknem 400 ezer támogatói okirat jött létre, amelyek esetében a kifizetés eléri a 2705 milliárd forintot. A beruházások a teljes kifizetési összeg 60 százalékát teszik ki, és összesen 54 ezer projektet jelentenek – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a VP szerepét a továbbiakban a KAP stratégiai terve veszi át. A támogatási program forrásai 2027-ig meghaladják az 5650 milliárd forintot, ebből 3153 milliárd forint jut agrár-vidékfejlesztési célokra. Kiemelte ugyanakkor, hogy ilyen eredmények birtokában „van mit veszteni”, hiszen a forrásokat EU-tagként Ukrajna elszívta volna Magyarország elől. Nem pusztán feltételezés, hogy az erőltetett ukrán csatlakozás katasztrófa lenne az egész közösség számára, hiszen a velük kötött uniós szabadkereskedelmi egyezmény hatására egyből összeomlott a belső piac. Ukrajna hírből sem ismeri au EU élelmiszerbiztonsági előírásait és állatjóléti szabályait, veszélyes növényvédőszereket használ, génmódosított termékeket állít elő, nagybirtokaikkal a szigorú uniós kötöttségek közepette dolgozó gazdák nem lennének versenyképesek. A szomszédos országot felkészületlenül, hatástanulmányok nélkül felvenni katasztrófához vezető felelőtlenség. Olyan kérdés ez, amely nemzedékek életét határozhatja meg, és elég csak egyszer rossz döntést hozni, onnantól nincs visszaút – jelentette ki. A fogyasztók alapvető joga, hogy megismerjék az ukrán EU-csatlakozás veszélyeit, és arról véleményt mondjanak. A magyarok beleegyezése nélkül Ukrajna nem lehet uniós tagállam. Minden szavazat számít, mert ezek adnak felhatalmazást a vidék további megerősítésére. A kormány számára a magyar gazdák érdeke az első, mindent megtesz az agrártámogatások megőrzéséért – jelentette ki az agrárminiszter.

Az AM agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a pályázatai igénylések alapján az agrárium fejlődni akar, a források 60 százaléka fejlesztést, kapacitásbővítést finanszírozott

Viski József elmondta: a feldolgozó- és élelmiszeripar ebből több 300 milliárd forinttal részesült, ennek köszönhetően 2020 óta 2500 munkahely jött létre, javult a versenyképesség. Az állattartó gazdaságok több mint 365 milliárd forint támogatással 3300 beruházást valósíthattak meg. A kertészeti pályázatok hatására 6 ezer hektárral nőtt az ágazat termesztési területe, illetve 2000 munkahely jött létre. A környezeti változások enyhítésére, az erdészeti vagy természetvédelmi pályázatok mellett öntözésfejlesztésre 1300 termelő közel 180 milliárd forinthoz jutott, az öntözött terület 32 ezer hektárral nőtt. Precíziós gépek beszerzésére mintegy 2400 agrárvállalkozás 173 milliárd forintot kapott. Önkormányzati pályázatokból közel 2500 projekt valósulhatott meg, többek között szennyvízkezelési megoldások, külterületi út- és településképi fejlesztések keretében, amelyek 2,2 millió vidéki ember életét tették könnyebbé. Energetikai korszerűsítésre 115 milliárd forint támogatás jutott, a vidékfejlesztési források a paksi erőmű termelésének 20 százalékát elérő többletet eredményeztek – jegyezte meg. A magyar agrárium eddig nem látott fejlődés előtt áll – hangsúlyozta. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a vidékfejlesztés nemcsak a vidéken élők érdeke, hanem az egész országé is. Ennek a tudatosítására összpontosít a VP eredményeit bemutató országos kampány is, amellyel a közösségi médiában és rendezvényeken is lehet majd találkozni – mondta. A Fejlődő vidék című oldalakon megismerhetők majd a zöld jövő építésének, az élelmiszergazdaság fejlesztésének, a vidék megújulásának elemei – tette hozzá.

MTI/AM

Kapcsolódó cikkeink