Torkos tél

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 01. 30. 10:36

Marketingre mindig szüksége volt a vendéglátásnak, s különösen így volt ez a gazdasági krízis miatt az 1930 körüli években; még a régóta és sokak által alkalmazott „nagy forgalom – kis haszon” üzleti elvet is hajlandóak voltak alkalmazni. Amikor pedig a helyzet úgy kívánta, mindezt szinte mozgalommá is szervezte az egész szakma. Így aztán „Megindult a vendéglősök és kávésok olcsó étkeztetési akciója” – a írta Vendéglősök Lapja, 1930. decemberi száma.

…A vendéglősök és szállodások, valamint a kávésok elhatározták, hogy a tél kezdetétől fogva egészen újszerű és rendkívül olcsó étkeztetési akciót indítanak meg… Egyenlőre úgynevezett tisztviselőebédet és vacsorát, sőt reggelit is nyújtanak az akció intézésébe tömörült vállalatok. Az árak 30-40 százalékkal olcsóbbak, mint a rendes napi forgalmi ár. Ebben az akcióban részt vesznek a legnagyobb és legelőkelőbb szállodák, vendéglők és kávéházak. Az ebédek és vacsorák árai 80 fillértől 1 pengő 70 fillérig váltakoznak a helyiségek nívója szerint. Igen sok érdekes és hasznos újítást honosítanak meg. A különböző hivatalokban az akció megbízottja szelvényfüzeteket ad ki s ezekkel a szelvényekkel bármikor és bárhol fogyaszthat a vendég. Ha úgy tetszik, minden nap más vendéglőben ebédelhet, vagy vacsorázhat. Újítás az is, hogy a menühöz hozzájár a kenyér is. A borravaló dolgában az a megállapodás, hogy ezt is szelvénnyel fizeti a vendég és ez nem magasabb mint 10 fillér.”

 

 

Kapcsolódó cikkeink