Töretlen aktivitás – BioFach 2009
Tizenkilenc magyar cég is hozzájárult idén a nürnbergi BioFach szakvásár sikeréhez. Az összesen 2 744 kiállító kétharmada érkezett külföldről. Az Agrármarketing Centrum közösségi standján a magyarok szinte az egész bio termékpalettát bemutatták, gyümölcstől boron át az illóolajokig. Mind a kiállítók, mind a látogatók és a vásár szervezői elismerően nyilatkoztak a vonzó, mutatós standról, amely az eddigieknél jobban szolgálta a magyar áruk prezentációját.
A vendéglátó németektől 941 vállalat állított ki, majd következtek az olaszok 394, spanyolok 205, franciák 181 és osztrákok 104 céggel.
Négy nap alatt a Nürnberg Messén 129 országból 46 771 látogatót regisztráltak. Tízből négyen beszerzői munkakörben dolgoznak; szokásos magas arányukról elégedetten nyilatkoztak a kiállítók.
– A gazdaságilag bizonytalan időszakban sem csökkent a kiállítók és a látogatók aktivitása – von mérleget Némethy Márta, a nürnbergi vásár magyarországi képviselője. – A kísérő rendezvényeken, ahogyan a korábbi években is, legtöbben a fejlődés fenntarthatóságára, valamint a biotermékek értékeire fókuszáltak.
A jubileumi, 20. BioFach egyik slágere a bioborok csarnoka lett. A tavalyi, biztató premier után 318 vállalkozás bioborait kóstolhatták meg az érdeklődők.
B.E.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >