Töretlen a német bioélelmiszer-piac növekedése
A Német Gazdák Szövetségének (DBV) jelentése szerint a német bioélelmiszer-piac 2024-ben akár több mint 5%-os növekedést érhet el, ami a szektor az infláció okozta nehézségekből való kilábalását jelzi.
A bővülés elsősorban a csomagolt, tartós bioélelmiszerek – például tészták, müzlik, sütemények és készételek – iránti kereslet növekedésének köszönhető, amelyet a hagyományos szupermarketek kibővített bio kínálata is támogatott.
A friss bioélelmiszerek – tejtermékek, hús, gyümölcs és zöldség – szegmense ugyan kisebb mértékű forgalomnövekedést mutatott, de a teljes piac így is visszatérhet a korábbi, éves szinten 7-8%-os átlagos bővüléshez.
A bioélelmiszer-ipar 2022-ben komoly visszaesést szenvedett el az infláció miatt, amely visszafogta a drágább termékek iránti keresletet. 2023-ban azonban már látható volt az élénkülés, amikor a szektor forgalma 5%-kal, 16,1 milliárd euróra nőtt a Német Ökológiai Élelmiszer Szövetség adatai szerint.
A DBV 2024 első kilenc hónapjának adatai alapján azt várja, hogy a piac további erősödés előtt áll. A fejlődés jól mutatja, hogy a fogyasztók ismét egyre inkább az ökológiai gazdálkodásból származó termékeket választják, ami pozitív jele a fenntartható élelmiszerfogyasztás iránti elköteleződés erősödésének.
Kapcsolódó cikkeink
Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >Németországban egyre több vásárlót vonzanak az élelmiszerek a drogériákba
Egyre nagyobb szerep jut a drogériák élelmiszer-kínálatának a német fogyasztók…
Tovább olvasom >Javult a GfK májusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe
Az elemzők által várt romlás helyett javult a nürnbergi GfK…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >