Tökfesztivált rendeznek a hét végén Nagydoboson
Az ország legnagyobb, leghosszabb és „legigazibb” tökét is kiválasztja a zsűri a hét végén a nagydobosi 13. Nemzetközi Sütőtök Fesztiválon, ahol tökszínházi- és tökszobrászati bemutatót tartanak, valamint a híres tökös ételekből rendeznek főzőversenyt, kóstolóval.
Mint Balogh József, a szervező helyi EF-NA Bt. ügyvezető igazgatója az MTI-nek szerdán elmondta, a „legigazibb” sütőtöknek a nagydobosi fajtát tartják, a címért így a helyi gazdálkodók versenyezhetnek.
Az ország legnagyobb és leghosszabb tökének címére – az utóbbi a két-három méteresre, sőt többre is megnövő kolbásztökök viadala – nemcsak a nagydobosiak, hanem bárki pályázhat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Mátészalkához közeli településen.
A szombaton 10 órakor kezdődő fesztiválon tökszínházi bemutató is lesz, a tök adja az előadás díszletét, kellékeit, valamint a tökszobrászok is bemutatják, mit tudnak faragni a kemény húsú zöldségféléből.
Készülnek tökből főzött és sütött ételek a töklevestől a töklapcsánkán át a híres szatmári tökös-mákos rétesig. A tökételeket bárki megkóstolhatja, sőt a receptet is elkérheti az alkalmi szakácscsapatoktól.
Rendeznek töklökő és sodrófahajító viadalt, a szórakoztatásról pedig környékbeli hagyományőrző kulturális csoportok gondoskodnak a nagydobosi rendezvényközpont színpadán. Labdarúgó-mérkőzések és kettesfogathajtó-verseny is várja a látogatókat. A fesztivált vasárnap a Hooligans együttes koncertje zárja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jönnek a Debreceni Bor-és Jazznapok
A Debreceni Bor- és Jazznapok a nyár leghangulatosabb fesztiválja, melyen…
Tovább olvasom >Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >