Tőkét emel a CO-OP Hungary Zrt.
Informatikai fejlesztéseire koncentrál a CO-OP Hungary Zrt., amely ennek finanszírozására tőkeemelésről döntött szerdai közgyűlésén. Az eseményen elhangzott: a COOP üzletlánc sikerrel őrzi piaci részesedését, és az elmúlt években jól vette a gazdasági környezet változása miatt adódó akadályokat, emellett hatékonyságnövelő beruházásokat is végrehajtott.
Tőkeemelésre fordít jelentős összeget a CO-OP Hungary Zrt. – döntött a cég közgyűlése szerdán Budapesten. A forrást a COOP Gazdasági Csoport versenyképességi beruházásira, elsősorban az informatikai háttérrendszer fejlesztésére fordítják. Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke elmondta: az új felhő-alapú, az üzleti intelligencia lehetőségeit is kihasználó rendszer kiépítése már zajlik, és remélhetőleg a közeljövőben végleg leváltja a jelenleg használt, mintegy 15 éve telepített, és mára elavult rendszert.
A fejlesztésről szólva az eseményen értékelte az elmúlt évet Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója is. „Látható, hogy a legfőbb mutatók nem változtak 2017-ben a korábbiakhoz képest, a COOPGazdasági Csoport tudta tartani meghatározó piaci pozícióját a hazai kereskedelemben. A csoportszintű árbevétel tavaly elérte a 604 milliárd forintot. Ennek hátterében a hatékonyságot javító intézkedések állnak, amelyeket az idén is folytatni fogunk” – jelentette ki.
Pozitívumként említette a vezérigazgató azt, hogy a fogyasztói bizalom erősödik, és a COOP sikerrel viszi tovább megkezdett programjait. Ennek keretében átstrukturálódik a kereskedelmi csoport bolthálózata, amely növeli a hatékonyságot.
Ennek fontos része a már említett informatikai rendszer, amelynek megvalósítása ugyan némi csúszással történik, ám az eddigi tesztek bizakodásra adnak okot. Az informatikai beruházással párhuzamosan beindul a COOP Akadémia is, amely az e-learning terén nyújt hatékony segítséget a dolgozók fejlődésében. A fejlesztésekhez tartozik még számos energiahatékonysági beruházás, amely a világítást és a hűtők optimalizálását egyaránt érinti, valamint megkezdődött a napelemes technológia tesztelése is.
Tóth Géza az idei év fő célkitűzéseiről szólva kiemelte a vásárlói élmény javítását, a választék növelését, valamint a törzsvásárlói programon belül elsősorban a minőségi, nem pedig a mennyiségi előrelépést.
Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke az eseményen kifejtette: a kereskedelmi láncok között a Coop jelenleg a legtöbb, közel 1600 településen van jelen, és naponta 1,5 millió vásárlót szolgál ki. Ezek a számok időről időre stabilan ismétlődnek, ám a munkaerőhiány, a kistelepülések korösszetétele és jövedelmi viszonyai kihívást jelentenek ma és a jövőben is. Ezzel összefüggésben a boltösszetétel jelenlegi trendje a hálózaton belül a nagyobb méretű üzletek felé tolódik el, emellett az élelmiszer-kereskedelem egészét érintő kistelepülési nehézségek az üzletek számának kismértékű csökkenését hozta.
Ezzel egy időben zajlott a CO-OP Hitel Zrt. közgyűlése is. Dr. Rédei István, a társaság Igazgatóságának elnöke elmondta: a 2017-es évben a társaság működése kiegyensúlyozott volt, hasonló eredménnyel zártak, mint az előző évben.
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >860 milliárdos árbevételt ért el 2024-ben a Coop
Mintegy 4 százalékos növekedésnek köszönhetően 860 milliárd forintos árbevételt ért…
Tovább olvasom >Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >