Tokaji Március Nagykóstoló Budapesten
Hatvan pincészet boraival és hét mesterkurzussal várja a látogatókat a Tokaji Március Nagykóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapestben.
A tavaly Tokaj Grand néven megrendezett programsorozat idén vette fel a Tokaj Március nevet – mondta el az MTI-nek Harsányi Dávid szervező.
Mint kiemelte, tapasztalataik szerint a Winelovers csoport rendezvényei között nem minden fogyasztó látta a kapcsolatot, ezért szerették volna megmutatni, hogy ezek összefüggenek. „Ezért mostantól mindegyik rendezvény címében felbukkannak a hónapnevek is, ráadásul így talán sikerül elérni, hogy az adott hónapban minden az adott fajtáról vagy régióról szóljon” – jegyezte meg.
Harsányi Dávid hozzátette: a szombati sétáló kóstolón csaknem hatvan borászat állít ki, így a közönség kiváló metszetet kaphat a borvidékről, a termelőkön kívül pedig gasztronómiai kiállítókkal, szálláshelyekkel és tokaji szervezetekkel is lehet majd találkozni. Az aszú teremben akár harminc tételt is meg lehet kóstolni.
A vendégek számos mesterkurzuson mélyíthetik el tudásukat. A Tokaj-Oremus birtok történetében száraz borokon és aszúkon keresztül 1999-ig lehet visszatekinteni, majd az egyik legelismertebb tokaji borásszal, Demeter Zoltánnal Mészáros Gabriella borakadémikus beszélget, miközben a termelőtől pezsgő, száraz bor, főbor és aszú egyaránt kóstolható lesz.
Egyre egyedibb arccal jelentkeznek a borpiacon Tokaj-Hegyalja települései: most egy mesterkurzuson mutatkozik be Tállya, Olaszliszka, Mád, Tarcal, Tokaj városa, Erdőbénye és Sárospatak, de sokan várják azt is, hogy Áts Károly főborász bemutassa a megújult Tokaj Kereskedőház friss szellemben készült tételeit.
A tokaji lösz titkát a Hétszőlő borain keresztül Makai Gergely birtokvezető és Vitányi Béla geológus kutatja majd, de komoly borsorral mutatkozik be a Tokaji Borárverés is. A mesterkurzusok sorát A tokaji édes helye: Tokaj vs. Sauternes című előadás zárja, amelynek során Sauternes-ből és Tokajból négy-négy tételt vethetnek össze a résztvevők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Az intenzív felderítés újabb FD-vel fertőzött területeket tárt fel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új identitást kap Zala: a Hegyke bor új fejezetet nyit a magyar borászatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz napon át ünneplik az Egri Bikavért – gasztronómia, pincetúrák és gálaest az Egri borvidéken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >SAP: Nagy ugrás a PwC vállalati erőforrás-tervezésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

