Tokaji és egri bor nyerte a Magyar Borszakírók Köre díját
A tokaj-hegyaljai Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet 2013-as Szent Tamás Furmintja és az egri Thummerer Pince 2012-es Egri Bikavér Grand Superiorja nyerte el első alkalommal a Magyar Borszakírók Köre Magyar Bor Nagydíját.
A 2016 áprilisában megalakult, jelenleg 22 tagot számláló szakmai egyesület által szervezett, meghívásos verseny első körébe azok a hazai fehér- és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2016-ban „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak” – tájékoztatta az MTI-t pénteken a Magyar Borszakírók Köre.
A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt évjárat szőlőterméséből készültek, és maradékcukor-tartalmuk nem haladja meg a 12 gramm/litert.
Az eredetileg 18 magyarországi borvidékről és 3 határon túli területről származó 56 fehér- és 48 vörösbort tartalmazó lista három szavazati körben folyamatosan szűkült, és a minősítő kóstolóra a legtöbb voksot szerzett és így a Super 12 listára került 12-12 fehér- és vörösbor kapott meghívást.
A fehérek között Tokajt 6, Egert 3, Balatonfüred-Csopakot, Pannonhalmát és a határon túliakat 1-1, a vörösök esetében Egert, Szekszárdot és Villányt 3-3, a határon túliakat 2 és Etyeket 1 bor képviselte.
A vakteszten a Magyar Borszakírók Körének 12 tagja vett részt, akik két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt az a bor nyerte, amelyik a legmagasabb összesített pontszámot kapta.
A díjakat ünnepélyes keretek között január 28-án adják át a Debreceni Borbarátok Egyesülete szervezésében a debreceni Déri Múzeumban megtartandó rendezvényen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult a szekszárdi szüret: Irsai már a pincében, jön a rozé-alap
A szekszárdi borvidéken idén is korábban, már augusztus elején megkezdődött…
Tovább olvasom >„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >Siófok, Budapest és Eger népszerűsége a nyáron is töretlen a magyar vendégek körében
Siófok továbbra is a legvonzóbb nyári úti cél a magyarok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >